Leleplezték a legújabb Ferrarit

2019.09.09. 11:14

Ahogy a Ferrarinál bevett menetrend alapján már megszokhattuk, az év elején bemutatott F8 Tributo után egy kis késéssel érkezik is a Spider kivitel, azaz a nyitható tetejű változat.

Mivel a frissen leleplezett F8 Spider lényegében egy F8 Tributo, annyi különbséggel, hogy a Riviérán krúzolva akár a tetőt is lenyithatjuk, ugyan az a 3,9 literes duplaturbós V8-as került bele, mint ami már a 488 Pistában is 721 lóerőt tudott. Az F8 ugyan csak 711 lóerős, de minden bizonnyal ez keveseknek fog feltűnni, főleg, hogy a 770 Nm feltehetően elég nagyot lök, hogy ne hiányozzon az a kósza 10 lóerő.

A motor elé behajtogatható tetőt 14 másodperc alatt lehet összecsukni, de közben nem mehetünk gyorsabban 45 km/h-nál. A nyitható tető bármilyen kívánatos is bizonyos körökben, még egy Ferrari esetében is minimális kompromisszumokkal jár. A tetőt hajtogató mechanika, és az extra merevítések miatt hetven kilóval nehezebb a Spider, mint a Tributo, de még így is csak 1400 kiló. Az plusz tömeg ellenére sikerült éppen három másodperc alatt tartani a százas sprintet és 340 a végsebesség, bár ekkora tempónál kissé már cúgos lehet tető nélkül.