Nem fogy jól a Kia Stinger, ezért lehet, hogy villanyautó lesz belőle

2019.09.23. 06:47

Egy pillanatra mindenki elengedte a tollát, amikor 2017-ben a Kia bemutatta a Stingert. Amellett, hogy egy szép GT formát kaptunk a koreai gyártótól, az autóban hossz motor van, hátsókerék (vagy akár négy kerék) hajt, ráadásul egy 375 lóerős, kétturbós, hathengeres motor mozgatja. Ez a GT kategóriában jól hangzik, de a Kiától legfeljebb koncepció formájában vártunk ilyesmit. Viszont mégis piacra dobták, és most lehet, hogy be is fürödtek vele.

A Kia németországi dizájnstúdiójának alelnöke és vezetőmérnöke, Gregory Guillaume a Frankfurti autószalonon egy interjúban mondta el, hogy a Stinger eladásai sajnos nem úgy alakulnak, ahogy ők azt tervezték. Nem volt magas az elvárás eladások szempontjából, de még azt az alacsony lécet sem érte el. Guillaume azt mondta, hogy főleg Amerikában akartak sok Stingert eladni, úgy tervezték, hogy ott működhet, annak ellenére, hogy tisztában voltak azzal, nehéz egy ilyen piacra betörni a mai felhozatal mellett. Ráadásul a prémium árkategória sem állt jól a Kia emblémás autónak, majdnem, hogy hátrányból indultak.

Az egész interjú abból indult, hogy lesz-e utódja a Stingernek? Guillaume azt mondta, hogy nagyon szeretnének második generációt, de egyelőre várnak a jelenlegi modell eladásainak alakulására. Elképzelhető, hogy a következő Stinger, az eladások fellendítése érdekében már hibrid, esetleg teljesen elektromos hajtáslánccal érkezik. Ha ezzel sikerül megmenteni a típust, nem zárja ki, hogy a legsportosabb modellt újra belsőégésű motorral szereljék.