A piac szándékos befolyásolásával vádolják a VW csúcsvezetőit

2019.09.24. 14:40

Majndem pontosan négy évvel a dízelbotrány kirobbanása után állt elő a területileg illetékes Brunswick-i ügyészség egy új vádirattal, amely a VW csoport vezérigazgatóját, Herbert Diess-t, a cég elnökét, Hans Dieter Poetsch-t és a cégóriás 2015-ös vezérigazgatóját, Martin Winterkornt idézi bíróság elé.

rh

Az ügy leginkább attól különös, hogy nem elsősorban a 2015-ben hivatalban levő VW vezetésre koncentrál, hanem az aktuális vezetőkre. Herbert Diess a dízelbotrány kirobbanásakor még csak hónapok óta állt a VW alkalmazásában, Hans Dieter Poetsch pedig pénzügyi vezetőként védői állítása szerint nem láthatott bele az ügy részleteibe azok nyilvánosságra kerülése előtt. Egyelőre úgy néz ki, az újabb bírósági ügy vádjait mindkét VW vezető határozottan elutasítja. Martin Winterkorn még nem nyilatkozott az ügyben, de a korábban ő ö is azt mondta, hogy csak a botrány kirobbanása idején értesült a csalószoftver létezéséről.

Az ügyészség ugyanakkor azt igyekszik bizonyítani, hogy a VW-en belül már 2014-től tudtak róla, hogy az Egyesült Államok hatóságai vizsgálják a dízelmotorjaik nitrogén-oxid-kibocsátását, és 2015 tavaszától egyre több hatósági megkeresést kaptak ezzel kapcsolatosan. Ennek ellenére mégis csak 2015 őszén, a sajtóból értesülhettek a VW tulajdonosai a probléma létezéséről, ami a részvényárfolyamok zuhanása miatt jelentős kárt okozott nekik.

Egyelőre nehéz megmondani, hogy ez az újabb ügy meddig húzódik majd, de közvetlen hatása egyelőre nemigen lesz a VW napi működésére, legalábbis addig, amíg minden vádlott szabadlábon védekezhet.