Jövőre jön az új hidrogénhajtású Toyota

2019.09.26. 15:51

Az utóbbi években háttérbe szorult az üzemanyagcellás hajtás az elektromos autók mögött, de úgy látszik, a Toyotát ez nem zavarja igazán.

A cég elnöke, Takeshi Uchiyamada jelentette be, hogy jövőre érkezik az üzemanyagcellás, hidrogén-hajtású Mirai következő generációja. A 2014-es első változatból eddig elég kevés készült – a napokban gyártották le a tízezredik példányt – ami részint a magas árnak, részint a még csak foltokban létező hidrogéntöltő hálózatnak köszönhető. Ám így is messze a Mirai a legnagyobb példányszámban gyártott hidrogénhajtású autó, mivel a többi, hasonló hajtásrendszerű járműből legfeljebb néhány száz tagú tesztflottákat készítettek a gyártóik.

Korábban a Toyota európai részlegét vezető Matt Harrison nyilatkozott úgy, hogy tíz éven belül kiegyenlítődhet az árkülönbség a hibrid és az üzemanyagcellás járművek között, ami megteremtené a hidrogénhajtás terjedésének legfontosabb feltételét.

Az aktuális Mirai esetében ez nem mondható el, hiszen a Corolláéhoz mérhető használati értéket kínáló közepes szedán ára átszámítva 18 millió forint körül van, amiért még hasonló fazonú elektromos autóból is kettőt kapni.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.