A Shell szerint a fuvarozócég okozta a Füredi úti üzemzavart

2019.09.27. 11:39

Szeptember 20. és 22. közt gázolajjal szennyezett benzint és benzinnel szennyezett gázolajat árusítottak az egyik budapesti Shell kúton. A Füredi úti üzemzavarról napokig nem tudott senki, majd az olajtársaság hétfőn állt elő közleményével, melyben egyrészt felvállalta az ügyet, másrészt biztosította azt az ezer autóst kártérítési szándékáról, akik ebben az időszakban ezen a kúton, nem prémium üzemanyagot vásároltak. Az esettel két cikkünkben foglalkoztunk, melyeket itt, és itt olvashattok. Egyebek mellett foglalkoztunk azzal is, hogy a töltőállomás nincs felszerelve olyan digitális rendszerrel, amely kiszűrhetné az emberi hibákat, kiderül továbbá, hogy milyen károkat okozhat egy benzines, illetve egy dízelmotoros autóban a félretankolás.

A Shell legfrissebb közleménye szerint vizsgálatuk kiderítette, hogy a tartálykocsit üzemeltető cég hibázott, hiszen már a tartályrekeszek feltöltése után is tévesen töltötték ki a fuvarlevelet. A közleményt az alábbiakban változtatás nélkül olvashatják.  

 

"A Budapest XIV. kerületi Füredi úti benzinkúton a 2019. szeptember 20-i hétvégén történt üzemanyag-keveredés vizsgálatának eddigi eredményéről az alábbiakban tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket.

A Shell töltőállomásokra az üzemanyag szállítását – a Shell szigorú kritériumai szerint kiválasztott – fuvarozó cég végzi. A külsős fuvarozó cég feladata az üzemanyag depókban történő felvétele, szállító tankerekbe töltése, szállítása, valamint a tankerekből az üzemanyag töltőállomási lefejtése, a Shell előzetes megrendelése alapján.

A fuvarozó céggel elvégzett vizsgálataink azt állapították meg, hogy az üzemanyagok cseréjében a fuvarozó cég hibázott, és a felcserélés az üzemanyag felvételekor, már a depóban megtörtént. A fuvarozó cég gépkocsivezetője az üzemanyag tankerekbe történő betöltésekor hibásan rögzítette, hogy a tanker mely rekeszébe került benzin és mely rekeszébe dízel üzemanyag, így következhetett be az, hogy a töltőállomás benzin tartályába dízel, míg dízel tartályába benzin került lefejtésre az azokban lévő aktuális készletre. A 2019. szeptember 20-i szállítás során a Shell megbízásának megfelelően ráadásul azonos mennyiségű benzint és dízelt szállítottak ki a töltőállomásra. Az eltérő mennyiségű benzin és dízel esetén a hiba akár betöltéskor, akár lefejtéskor könnyebben azonosítható lett volna.

A felcserélt üzemanyagot szállító tanker kizárólag a Füredi úti benzinkútra szállította az üzemanyagot, itt a teljes mennyiséget lefejtették, így sem előtte, sem utána más töltőállomáson ebből lefejtés nem történt, a hiba kizárólag a Füredi úti töltőállomást érintette.

A csere bekövetkezésének vasárnap délutáni azonosításáig nem merült fel semmilyen adat vagy információ arra nézve, hogy az ügyfelek autóiban tapasztalható panaszokat az üzemanyag cseréje okozhatja.

A 2019. szeptember 21-én, szombat délután érkező néhány panasz kizárólag a benzin üzemű gépjárművek tulajdonosaitól érkezett, ezért az volt megállapítható, hogy az üzemanyag probléma kizárólag a benzinnél áll fenn. Erre tekintettel szombaton a Shell FuelSave 95-ös benzin forgalmazását le is állítottuk. Vasárnap délután jelentkezett panasszal az első dízel üzemű gépjárművet használó vásárlónk, amelyet követően a Shell FuelSave Diesel értékesítését azonnal leállítottuk. Ekkor merült fel lehetőségként, hogy a mindkét üzemanyag típust érintő hiba oka a 2019. szeptember 20-i szállításból, és az ott valószínűsíthetően bekövetkezett cseréből származhat.

A lefejtési hiba tényét minden kétséget kizáróan a hatóság által akkreditált labor a benyújtott üzemanyagminták alapján szeptember 23-án, hétfőn igazolta felénk vissza. Ezt követően értesítettük vásárlóinkat.

A Shell a fuvarozó céggel együtt a teljes szállítási folyamatot áttekinti és a szükséges intézkedéseket megteszi annak érdekében, hogy az ilyen jellegű hibákat kiszűrje.

  • Gyors intézkedésként felhívtuk a fuvarozónk figyelmét a biztonsági és ellenőrzési protokollok szigorú betartására, és a követelmények dolgozóik felé történő ismételt megerősítésére.
  • A hibák kiszűrésére egy újabb ellenőrző pontként bevezetjük, hogy ugyanazon tankerre nem lehet azonos mennyiségű, de különböző típusú üzemanyagot tölteni.
  • A Shell kérte a fuvarozó partnereit, hogy egyéb lehetőségeket is vizsgáljanak meg, amelyekkel a Shell részére történő kiszállítás biztonságosabbá tehető.

A Shell ismételten megerősíti, hogy az üzemanyag felcseréléséből eredő vásárlói panaszok miatti bejelentéseket kiemelten kezeli, kivizsgálja és a jogos igényeket megtéríti.

Köszönjük vásárlóink türelmét, az okozott kellemetlenségért elnézést kérünk és mindent elkövetünk a bejelentések és a panaszok gyors, szakszerű és megnyugtató rendezése érdekében."

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.