Ez lenne a McLaren új csúcsmodellje?

2019.10.01. 14:58

Most még csak szivárognak az információk, de úgy néz ki, a McLaren egyen-technikájából újabb kivételes sportkocsit sikerül kifejleszteni.

A BC-03 a képek alapján ugyan emlékeztet a Sennára, de annál tudatosabb, esztétikusabb formatervűnek tűnik, és úgy hallani, a teljesítménye is jóval nagyobb lesz. 1150 lóerős hibrid hajtásrendszert emlegetnek, természetesen a jól ismert ikerturbós V8-assal, amelyet a McLaren a kezdetektől használ. Itt várhatóan a nagyobb, 4 literes változatot használják majd, minimum 800 lóerővel.

Az inspirációt állítólag az Ultimate Vision Gran Turismo jelentette, az a virtuális tanulmány, amelyet 2017-ben adtak ki a Gran Turismo konzol-játékhoz, bár hasonlóság inkább a jellegzetes fekete-narancs-ezüst festésben van, mint a két jármű jellegében.

A BC-03 állítólag teljes egészében az egyedi igények kielégítésére szakosodott MSO részleg projektje, és mindössze hat példány készül belőle. Ám ennél sokkal lényegesebb, hogy újabb posztermodell lehet belőle, a gyártó eddigi legerősebb sportkocsija, amely a következő években ugyanúgy jelképe lehet az utcai McLaren modelleknek, mint korábban az F1 vagy a P1.