Bejelentették az új török Passat-gyár építését

2019.10.02. 15:32

Sokáig kérdéses volt a helyszín, az viszont nem, hogy a Volkswagen olyan helyet keres az új üzemének, ahol olcsóbban gyárthat nem csak Németországnál, de Közép-Európában működő üzemeinél is. Most az is kiderült, hogy ide költözik a Passat teljes gyártása, és a Skoda Superbé is, ezzel teljesen le is kötnék az új gyár évi 300 ezres kapacitását.

DB2019AU00629

Az üzem, amelyet Izmirtől nem messze, Manisa városában építenek fel, a tervek szerint 2022-ben kezd majd termelni, és a gyártás felfuttatása után durván 4000 főnek ad majd munkát a környéken. Az egymiliárd eurós beruházással az ország egyik legnagyobb autógyárát hozzák létre.

A török autóipar elég jelentős volt eddig is, bár az elmúlt két évben a termelése drámai visszaesést mutatott. 2017 első hét hónapjában még 480 ezer autó készült itt, az idén viszont 212 ezer, így a VW beruházása igazán jókor érkezik a törökök szempontjából is. Ugyanakkor a VW számára egyszerre jelent megoldást a magas költséggel készülő Passatok, és a cseh üzemekben jelentkező kapacitáshiány problémájára.

A Passatot jelenleg gyártó Emden-i üzemről már korábban kiderült, hogy villanyautó-gyártásra állítják át, a Superb elköltöztetésével pedig Kvasny-ban is felszabadul akkora kapacitás, amellyel követhetik a Skoda típusai iránti kereslet folyamatos növekedését.