Újjáépítették a BMW ős-M5-ösét, csodás lett

2019.10.11. 16:30

Bár sportos BMW-k már korábban is léteztek, a modern kori M-es modellek, a versenyautó-alapnak szánt utcai gépek történetét ettől a Dél-Afrikában forgalmazott E12-es 5-ös sorozattól számíthatjuk.

Az 530 MLE-t 1976-ban azért hozták létre, hogy megnyerjék vele a helyi túrakocsi-bajnokságot, ami sikerült is: három bajnoki cím lett a végeredmény. Ennek érdekében legyártottak a típusból 217 utcai kivitelű példányt, amelyekből mostanra hírmondó sem maradt. Illetve sokáig így gondolták, tavaly azonban előkerült egy romos, de menthető példány, amelyet elkezdtek felújítani, és mostanra el is készültek a munkával.

A nagyrészt kézi munkával átalakított, hófehér szedán számos könnyített alkatrészt tartalmaz, és 3 literes motorja 200 lóerős, azaz a korabeli 530-asoknál 30 lóerővel erősebb. Így 9,3 másodperc alatt elérheti a százas tempót, a végsebessége pedig 208 km/h.

Most már újra tudja mindezt, miután visszaállították az eredeti állapotába. Ám talán ennél is megkapóbbak a részletek, amilyenek a kordbársony kárpitozású kagylóülések, a vaskosra tömött, de nagy átmérőjű sportkormány, a műbőr ajtókárpitozás, vagy a karosszéria jellegzetes vörös-kék csíkozása. Látszik, hogy a felújítás során tökéletes korhűségre törekedtek, és ezt, amennyire a képekből megállapítható, sikerült is elérni.

A felújítás tökéletessége érdekében egyébként megkeresték azokat a munkásokat, akik annak idején az 530 MLE átalakítását és összeszerelését végezték, ők hozták ismét formába a negyvennégy éves sportszedánt, amelyet a napokban mutattak be a dél-afrikai BMW üzemben.