Vért izzadt a Jaguar I-pace a jávorszarvas-teszten

2019.10.14. 06:07

A jávorszarvas-teszten sok autó elvérzik, egyik-másik egészen váratlanul. Amikor az első Mercedes A-osztály tetőre parkolt a teszten, elég nagy visszhangot kapott a dolog, és azóta nagyon odafigyelnek erre a tesztre is. Persze azóta majdnem felborult egy Toyota Hilux, sőt a Jeep Grand Cherokee szétpréselte maga alatt a gumikat. Ezek után nem csoda, hogy a Jaguar I-Pace is úgy kaparta össze magát, viszont mint a jövőt képviselő villanyautónak, muszáj lesz valahogy orvosolnia a dolgot.

Névtelen

Európa első teljesen elektromos városi crossovere volt az I-Pace, ami 2018-ben mutatkozott be. Most került rá sor a jávorszarvas-teszten, aminek csak annyi a lényege, hogy adott tempóval ki tudjon kerülni egy akadályt az úton (a teszt elnevezése onnan ered, hogy Svédországban - ahol kitalálták ezt a tesztet - egy jávorszarvas kikerülését modellezi).

A Jaguar szemmel láthatóan tolta az elejét, még kisebb tempónál is. Hátul az autó hajt tovább, míg az első kerekek csúszását belefékezéssel próbálja korrigálni, de valahogy nem áll össze, mintha az elektronika nem lenne összhangban. Biztosan közrejátszik, hogy az autó 2,2 tonna, de a rengeteg akksi a padlóban van, így legalább nem borul fel. Két évvel ezelőtt az amerikai konkurens, a Tesla Model X hasonlóan szerepelt, viszont az autó ott nem tolta ilyen drasztikusan az orrát.