Amerikában is felbukkant a VW terep-kupéja

2019.10.15. 06:03

Nem egyértelmű, hogy jó az elképzelés, de a Volkswagen csoport tervezői egyelőre hisznek benne, hogy elég a sportos összképhez, ha a tető alacsonyabbra kerül.

Először az Audi Q8-ast mutatták be ilyen séma alapján, de a Volkswagenhez is eljutott a fazon: ők a Teramont X-en mutatták be az idén tavasszal. Ha nem ismerős a név, az nem véletlen: Európában alig hallhattunk a típusról, amelyről azt lehetett hallani, hogy csak Kinában lesz elérhető.

Nos, kiderült, hogy ez tévedés: az új luxus-sport-terepjárót más néven ugyan, de Észak-Amerikába is elviszi a VW. Élőben Los Angelesben állítják ki november végén, de a lényegesebb adatokat már most nyilvánosságra hozták, alapos fotó-dokumentációval együtt.

Az amerikai változat persze nem tökéletes mása a kínainak. Itt a kétliteres turbómotor egy erősebb, 235 lóerős változatát használják alapmotornak, az erősebb kivitelbe pedig nem turbós V6-os kerül, hanem 3,6 literes, 276 lóerős szívómotor. A normál Atlasnál egyébként kerek 6 centivel alacsonyabb a Cross Sport, ami nagyrészt a tetőoszlopok magsságából hiányzik, de úgy tűnik, hogy az alacsonyabb ülések miatt a fejtér így sem lesz túlságosan szűkös.

Az Atlas Cross Sport újabb példája, hogy a Volkswagen egyre több típust tervez, amelyet csak bizonyos piacokra szán. A kezdetketől ilyen az Atlas/Teramont páros, amelyek Észak-Amerikában és Kínában kaphatók csak. Másutt a márka a jóval drágább Touareggel, illetve a kisebb Tiguannal igyekszik kielégíteni a hasonló igényeket, ám ezeknél az Atlas változatok jobb ár-érték arányt kínálnak.