Megmutatták a Ferrari új versenygépét

2019.10.29. 10:20

Állítólag 18 ezer órányi mérnöki munkát és szimulációs időt fektettek abba, hogy a karosszéria formáit, illetve a hozzá illesztett légterelőket tökéletesítsék, de nem ez az egyetlen változtatás az FIA GT3-as szabályainak megfelelő versenyautón.

A 488-asnak ez a változata négy éve tartja magát a versenypályákon, és az Evo változat sem hoz gyökeres változást, inkább csak finomítottak a bevált technikán. Néhány karosszériaelem lett új, így az orr-rész és az ajtók burkolata, ezek állítólag jelentős előrelépést jelentenek légellenállás és leszorítóerő szempontjából.

Ezen felül valamivel hosszabb lesz a tengelytáv is, hasonlóan a Le Mans-ban futó GTE változathoz, így könnyebb lesz az átépítés a GT3-as és a GTE változat között, és új karbonvázas ülést fejlesztettek a típus számára a Sabelt segítségével, amely 2,4 kilogrammal nyom kevesebbet az eddiginél. A fizikai változtatásokon túl a 3,9 literes turbós V8-as számára új szoftver is készült, amely állítólag kedvezőbb nyomatékleadást tesz lehetővé.

A csomagot persze úgy alakították ki, hogy a már meglevő 488-as versenyautókat egy átalakító készlettel frissíteni tudják a tulajdonosaik az új specifikációra. Ám hogy a versenypályákon ez előnyt jelent-e, az nem egyértelmű, mivel a GT3-as versenyautók közti erőegyensúlyt mesterségesen igyekeznek fenntartani. Az mindenesetre látszik, hogy a Ferrari nem erőlteti a váltást a versenypályákon az új F8 Tributo típusra: az Evo csomag révén a 488-as egy darabig még versenyképes maradhat.