Tokyo Motor Show 2019. – Daihatsu

Nagyon érdekes, hogy a Tokiói Autószalonon mennyire háttérbe szorult maga az autó, s hogy épp meghívónk, a Toyota, amely Japánban az autóeladások több mint ötven százalékát tartja a kezében, milyen autószerűtlen furcsaságokkal traktálta a több százas nagyságrendben, a világ minden pontjáról meghívott újságíróhadat. Még szerencse, hogy almárkájánál, a jellemzően kicsi és törpeautókat gyártó, 1967 óta a cégcsoporthoz tartozó Daihatsunál azért akadt látnivaló, méghozzá olyan, ami édes a szemnek.

Igen, jól érzi mindenki, csupa cukiság volt ott. Két aprócska, kei-szabványú autó és egy teljes méretű buszlimuzin, három üléssorral. Utóbbi állt a legközelebb a Toyota-standhoz, ahonnan épp átestünk, miután Anti kipróbálta, milyen XXI. századi, motorizált flaszterboszorkánynak lenni egy seprűnyéllel ott, ahol az ember normálisan valamilyen egész más dorongra vigyáz.

Ez az első autó, a WaiWai nekem ujjcsettintés-sebességgel a régi, hatvanas évekbeli Fiat Multiplát hozta be – a gömbölyű formák, kerek fényszórók, sima lemez homlokfal, a három sorban két-két ülés elrendezés mind a régi úttörőt idézte. Még a dupla vászontetőnek is volt egyfajta fiatos mellékzöngéje, igaz, ilyet először a kocka Pandán láttunk.

A WaiWai egyik leglényegesebb, kézzelfogható eleme a műszerfali kaktusz volt (na, ezt értékelje az Euro NCAP...), a legkevésbé kézzelfogható pedig a hajtása, amelyről egy standon ácsorgó céges ember azt mondta – igen, terveznek már motorral, s az feltehetőleg háromhengeres, ezer köbcentis lesz. Többet nem lehetett kihúzni belőle.

Ha a vázig csupaszítom, amit látok, a következő autó a standon, a TsumuTsumu (cümü-cümü) csak egy kei-méretű kisteherautó, amit talán majd villanyhajtás visz és a platóján cserélhető felépítmények lehetnek. Voltaképpen ennyi is ez a kis zöldség, nem több, de ettől még részleteiben borzasztó érdekes. A kis hasábfényszórói, a hátrafelé elcsusszanó ajtaja, a kretén mintájú gumijai, a járdaszegély-néző kisablaka a bal első ajtó alján, a motorosan felnyíló drónállomása a hátulján – ehh... csodás az egész, kár, hogy színtiszta tanulmány.

Az utolsó autó a stand ívén pedig Anti személyes kedvence, a WakuWaku volt, ismételten egy borsszem méretű izé, távolba tervezetten villanyhajtással. Ez volt az egyetlen, amelyiket annyira készre szereltek, hogy nemcsak az ajtajai nyíltak, hanem bele is lehetett ülni, ami azt jelzi, hogy vagy egy más létező autó szerkezetére húztak jövő-külsőt és -belsőt, vagy már annyira számolnak vele, hogy elkészítették legalább a vázát rendesen.

A WakuWaku egy SUV-szerű minifurgon, fantasztikusan érdekes első és padlóba hajtható hátsó ülésekkel, marmonkanna-oldalablakkal, hatalmas ajtókkal, ezer design-fogással és egy Renault F4/Kangoo-szerű zsiráfajtóval a tető hátsó részén. Utóbbit azonban valószínűleg csak képről látták a formatervezők, és nem tudták, mire való, mert a keletkező lyuk nem vezet be a raktérbe, hanem egy sekély, semmire se használható tálca van alatt, de mit számít ez? Hiszen úgyis csak tanulmány ez is.