Szeretőből barát leszel, te dög

TTT – Toyota LQ és BEV a 2019-es Tokyo Motor Show-n

2019.11.11. 06:34 Módosítva: 2019.11.11. 09:29

Bár még csak félmegoldásnak sem lehet nevezni azt, ameddig eljutottak, a Toyotánál legalább nyíltan beszélnek erről a jövő-problémáról és keresik a helyes irányt. Ez becsületes dolog.

„Az autó, mint szerelmünk tárgya, lassan eltűnik a közbeszédből. Régen azért szerettük, mert el tudott vinni bennünket a családunkhoz, a barátainkhoz, távoli, érdekes helyekre, de mára e feladat jókora részét átvette az internet” - kezdte előadását a tokiói Toyota-bemutatón Ido Dajszuke, az LQ-projekt vezető fejlesztője. „Az LQ-val most egy olyan járművet mutatok be Önöknek, amely annyira igazodik az igényeinkhez, hangulatainkhoz, oly közeli, tanulékony és figyelmes társ a vele eltöltött órákban, hogy az autók iránt érzett korábbi szeretet újra fellángol majd” - vetített elénk egy szebb jövőt.

Van is mit vetíteni, mert ha csak a Tokiói Autószalon látogatószámaiból indulunk ki, akkor sem túl rózsás a helyzet. Hat évvel ezelőtt még 902 ezer fizetős látogató járult a szalonra, két évvel ezelőtt már csak 771 ezer, ami nem valami jó tendencia. Utánaolvastam, 1993-hoz képest még sokkal rosszabb a helyzet, mert akkor még kétmillió volt a látogatószám. Vissza az LQ-hoz.

Szóban forgó jármű egy hátul eltakart kerekű, fura ablakkiosztású, de azért még autónak tűnő valami. Műszakilag sok különlegességet nem hordoz – hajtását villanymotorok végzik, energiaforrásként egyelőre lítium-ion, de nem túl sokára talán már szilárd elektrolitos (solid state) akkumulátor-csomagot használ a 300 kilométeres, ígért hatótáv eléréséhez. A Toyotánál és a Lexusnál az idei Tokiói Autószalon alatt sokszor szóba került ez az újfajta, még kifejlesztés alatt álló, a korábbi akkuknál sokszorta nagyobb élettartamot és kisebb kigyulladási veszélyt jelentő technológia.

Tehát nem a hajtás módja érdekes itt, hanem valami más. A valami mást, bár kicsit rébuszokban, de a cégvezető Tojoda Akió foglalta össze nekünk egy későbbi előadáson, szintén az LQ kapcsán - „amikor Amerikát elözönlötték az automobilok, tizenötmillió ló vált hirtelen feleslegessé. De versenylovakat ma is tenyésztünk, sokan lovagolnak ma is hobbiból, pedig eltelt azóta 120 év. Lovagoláskor ugyanis sokkal erősebb a lóval való szellemi kapcsolatunk, mint legtöbbünknek vezetés közben az autójával. Úgy vélem, ha ezt a szellemi kapcsolatot sikerül újra megerősíteni az autóval, a jövő kocsijai képesek lehetnek egyfajta ló-szerepre”.

Erős szavak ezek, még akkor is, ha megálljuk a kísértést és nem cincáljuk szét a verbálisan felépített, kissé rozoga helyzetmodellt. És ahogy ott álltam az LQ mellett, amit amúgy sehogyan sem tudtam kinyittatni, mert nem volt megfelelő döntéshozó ember a közelben, nehezen tudtam összehozni a látványt Tojoda úr jóslatával.

Nagyjából Prius-méret, azon se lepődnék meg, ha a vázszerkezet egyes részeit onnan vették volna át, bár az egész nagyon furcsa és öncélú – vajon minek kellett ívesen ablakot elhelyezni az első ajtókon egészen le, a küszöbig, miért kellett hátul ennyire kiszélesíteni a karosszériát és vajon mi lehet az oka annak, hogy a hátsó kerekeket teljesen leburkolták, de a fedél rajtuk nem sima, hanem egy homorú, Mercedes-csillagokkal átlyuggatott hangszórórács?

Az biztos, hogy belül baromi jól néz ki, egyébként a Mercedes-csillagmotívum ott is folytatódik. Meglepő, hogy teljesen autószerű, tehát a kormány karika benne, mellette rúdforma bajuszkapcsolók lógnak ki az oszlopból, a vezető előtt folyadékkristályos műszerpanel, de az közel sem akkora, mint mondjuk, egy Mercedes A osztályé, a középkonzolon pedig nagy tekerő lakik, ami nyilván a menetirány-választó kapcsoló. Ennél sokkal kreténebb volt egy 1978-as Citroën Visa műszerfala, hiszen itt teljesen autószerű minden, inkább csak a burkolatok, a tagolás és a rejtett és kevésbé rejtett fények teszik futurisztikussá. De jól néz ki, ha a következő Corolla megkapná ezt az utasteret, már csak a hangulata okán lenyomná a Focust az eladásokban. Vagy az Astrát, tudomisén. Persze tudom, a hófehér vajbőr (vajműbőr, de szarul hangzik...) nem örül a kék farmernek. Hát, szerintem mutatna ez barnában is.

Igazából az a csoda, hogy ennyi kezelőszerv van az LQ-ban, ugyanis ez az autó elvben már 4-es szintű önvezetést tud – csak összehasonlításképpen: ma nincs kereskedelmi forgalomban olyan kocsi, amelyik 2-esnél nagyobbra képes lenne (tehát pár másodpercet elmegy lágy ívű kanyarokban, kicsit önparkol és radarral-kamerával távolságot tart). A Teslák, az Audi A8 és a Mercedes E osztály elvileg tudja a 3-as szintet, de a Teslákban néhány hiszékeny embert már meghalt, az Audiban csak hardveresen van benn a cucc (ha benne van egyáltalán), de engedélyt sehol se kapott még arra, hogy bemutathassa a tudományát, a Mercedes pedig valahol Arizonában, a kifejlesztése alatt picit talán tényleg mehetett önvezetőben. Szóval nincs még 3-as szint, maradjunk ennyiben.

Pedig a 3-as csak azt jelentené, hogy szigorúan a vezető figyelme mellett, jól kiépített útszakaszokon az autó elvezeti magát a navigációs rendszeren beprogramozott helyre. A Toyota LQ viszont már 4-es tud, tehát a sofőr ha akar, akár alhat is a székében, s az autó csak akkor ébreszti fel, amikor számára navigálhatatlan útszakaszhoz ér. Ha pedig a célállomásnál kiszáll a tulajdonos, a kocsi képes arra is, hogy magától keressen egy parkolót és eltegye magát addig, amíg újra szükség nem lesz rá.

Ezt a sok-sok önvezetést az Aomi szigeten található, arra a pár napra a Tokiói Autószalon kihelyezett, márkafüggetlen kiállítási területévé átminősített Toyota Mega Web kiállítócsarnokban persze nem tudtuk kipróbálni, de még a kordonokat is csak erőteljes „Press!”, „Press!”, „dzsánárisztto!” (journalist) skandálásra engedték csak kicsit félrevonni. Persze nem is nagyon erőltette a Toyota se a hírt, hogy az LQ tényleg képes magától menni, bár 2020 júniusa és novembere között elvileg lesznek majd nyílt napok, amikor a publikum kipróbálhatja e képességét.

Ahogy a japán mentalitást ismerem, azok az autók 15 km/h-ra lesznek korlátozva, s egy felfestésekkel kirakott útvonalon, áttörhetetlen betonfalak között, felügyelők hadseregével övezve, ralipilótából átképzett biztonsági sofőrrel lehet majd megélni az élményt. De a tény, hogy egyáltalán meg lehet, már óriási dolog, ezzel is bárkinél előbb lesz a Toyota.

TTT.png

Az ember-ló, bocsánat, ember-autó kapcsolat kiépítéséhez pedig a mesterséges intelligenciát, pontosabban Juit (eredeti írás szerint: Yui) hívják segítségül. Jui egy nagymértékben tanulékony, eleve sokat tudó, az internetre kötött, az autó temérdek paraméterét irányítani tudó személyi asszisztens, ami, vagy inkább aki folyamatosan okosabb lesz, ahogy egyre több időt tölt a gazdival.

Jui kényelmessé teszi az LQ-t, ha a pilóta önvezető üzemmód mellett pihenni térne – ággyá alakítja az ülést, kellemes, tompa fényeket varázsol a kabinba, kissé megemeli a hőmérsékletet, otthonos zenét választ a tárból, kellemes illatokkal hinti tele az utasteret. Ha fel kell ébresztenie a gazdit, felpumpálja az ülést (vö: kiveti magából az ágy), hidegebb levegőt fúvat, talán még valamiféle fanyar szagokat is bevet. Amennyiben pedig a sofőr maga vezet és a figyelme lankadni látszik, beszélgetést kezdeményez vele a kedvenc focicsapata állásáról a bajnokságban, a bonsai-fagyűjteménye helyzetéről, vagy... bármiről. Velem nyilván a mobilén és a subitón alakuló veteránautó-kínálatról kellene beszélgetnie, bár azt nem tudom, Jui mennyire fejlett és hogyan bántaná az érzéseit a konkurencia (pláne ha az egy régi szerelem) emlegetése.

Nézegetni jó dolog, kipróbálni még izgalmasabb, de mivel utóbbira esélyünk se volt, inkább továbbléptünk a Mega Web átmenetileg külön a jövőnek szentelt, márkafüggetlen termében. Volt ott minden, motorszerű quad, szőrös, farkát csóváló párna, össznépi virtuális versenyzés szimulátorokon, mely szimulátorok fölött egy hatalmas kivetítőn (és úgy értem – HATALMAS) igazi versenyközvetítésként lehetett követni különböző kameraállásokból a szereplők akcióit. És akadt egy parányi, fehér autó is.

Első ránézésre olyan, mintha egy letisztult Smart lenne, bár az eleje engem rettenetesen emlékeztet valami sokkal izgalmasabb autóra, mire is? Ja igen, az Alfa Romeo SZ-ére... De ez sokkal kisebb a Smartnál, nem is tud annyit, viszont kicsit talán jobban használható a szűk japán utcákon, amelyekhez – kapaszkodjon meg mindenki – helyenként még a Smart is túl széles, hiszen az keresztmetszetben már majdnem valódiautó-méretű.

A Toyota BEV (Battery Electric Vehicle) az összes többi Toyota-Lexus 2019-re elhozott szalonos tétellel ellentétben nem tanulmányautó, ez azonnal látszik is rajta. Csinos, célszerű doboz, annyira apró, hogy talán egy kei-furgon csomagtartójában is elfér. Két személy jól megvan benne, feltéve, ha nem túl nagy konditerem- és kokszrajongók, de Japánban kevesen vannak ilyenek, akik pedig mégis, azok ott is az X5/X6/G osztály/GLC-vonalat tolják autóban. 2020 második felében kezdődik meg a BEV árusítása, természetesen csak Japánban.

Üdvözöljük kellő áhítattal ezt a parányt, mert – ha az információim nem csalnak – ez lesz az első sorozatgyártott Toyota elektroautó, már ha a szintén annak tekinthető, de azért mégis inkább a tüzelőanyagcella miatt érdekes Mirait ide nem vesszük. Nem rekordok döntését tűzték ki vele célul, hanem a speciális, japán igények minél jobb kielégítését.

A száz kilométeres hatótávolságú, öt óra alatt a 100 voltos hálózatról is feltölthető, 60 km/h-ra sebességre képes BEV – Japánban a városokban jellemzően 40 km/h, a kis városközi utakon pedig 60 a megengedett tempó, és ezt arrafelé általában be is tartják – idősek számára ideális jármű lehet, hiszen fenntartani olcsó, hatalmas, majdnem derékszögbe nyitható ajtajain át a magas üléseibe beszállni könnyű, a vezetése csak pár grádienssel egyszerűbb egy vidámparki dodzsemnél, a fordulóköre a fele egy normál autóénak, a helyigénye pedig két és fél méter.

Az időseken kívül azonban jól tudják majd használni a BEV-et az önkormányzatok, mert rohangászós, ügyintézős járműnek is kiváló, de tervek vannak egy olyan kivitelre is, amely egyszemélyes mobil irodaként üzemelne, kényelmes számítógép-állomással. Nálunk, ahol két tonna alatt nem autó az autó, nyilván röhejes lenne egy ilyen lassú és törékeny apróság, de miután egy héten át mászkáltam Japán utcáin, tisztán látom, mennyire logikus lépés ezt ott bevezetni a Toyota részéről. Talán éppenséggel egy új, kei-autó alatti kategória első fecskéjét is üdvözölhetjük a BEV-ben? A bolygónak ez biztosan jó hír lenne.