Komoly luxusautó-gyártóvá fejlődne a Pininfarina

2019.11.19. 13:59

A Pininfarina név formatervező stúdióként és kis sorozatú bérgyártóként vált ismertté, de a Mahindra biztosította anyagi háttérrel a cég kilépne e keretek közül. A terveiket egy vadonatúj, elektromos padlólemez köré építik, amelyre több típus is készül majd házon belül, sőt, talán más gyártók neve alatt is.

A Battista sportkocsit még a Rimac műszaki alapjaira építették, de időközben két beszállító-óriás, a Bosch és a Benteler segítségével elkezdték egy olyan platform fejlesztését, amelyre később viszonylag kis ráfordítással építhetnek különféle jellegű autókat. A céget jelenleg vezető Michael Perschke egyebek közt arra is utalt, hogy ezt a gördeszka-platformot, amely az autó működéséhez szükséges összes elemet magában foglalja, akár más gyártók számára is elérhetővé tennék.

Magáról a platformról ugyan mutattak egy képet, de egyelőre elég kevés kézzel fogható részletet közöltek. Ám a szabvány alapok arra utalnak, hogy a méregdrága, és korlátozott példányszámú Battista után elérhetőbb modellek érkeznek.

Mindeközben igyekeznek minél több potenciális Battista-vásárlót toborozni, és erre felhasználják a Mahindra Racing Formula E autóit is: aki vásárol egy kétmillió eurós, 1900 lóerős sportkocsit, annak megengedik, hogy a Battista prototípusa mellett vezesse a tavalyi Formula E gépek egyikét Spanyolországban, a Circuit de Calafat versenypályán. Az elképzelés nagyszerű nevet is kapott, Automobili Pininfarina Hyperdrive-nak hívják, és arra hivatott, hogy bizonyítsa a potenciális vásárlók számára, hogy érdemes, kivárni, mire elindul a Battista gyártása 2020-ban.