Főtitkára lesz a Renault-Nissan-Mitsubishinek

2019.11.30. 08:02

A Renault-Nissan-Mitsubishi korábban Carlos Ghosn irányításával jött létre, de az ő zajos bukása óta nem nagyon megy a bolt. A Nissan eredményei látványosan beleálltak a földbe, és a közös projektek mintha szintén elakadtak volna. A megoldást az igazgatók és ügyvezetők ülésén egy új poszt bevezetésében látják, aki mintha épp Ghosn korábbi szervező szerepét töltené be.

alliance hq

Azt persze mégsem engedhetik, hogy Ghosn-hoz hasonlóan egy ember viseljen három-négy hatalmi pozíciót a cégen belül, így kölcsönvették a politikai zsargonból a general secretary címet – ezt magyarra hagyományosan főtitkárnak fordítják – és az új kulcsfigura ezt viselve próbálhatja rábírni a három autógyártót, hogy egyfelé húzzák a közös szekeret. Nem lesz egyszerű feladat: az elmúlt húsz év során a Renault és a Nissan vállalati kultúrája nem közeledett sokat, de valószínűleg ezen is változtatni kell majd, ha a szövetség versenyképességét növelni szeretnék.

Állítólag már jelölt is van a posztra, de még nem nevezték meg: az Autonews is csak annyi többletinformációt tudott meg, hogy francia anyanyelvű szakembert sikerült találni. Úgy tudjuk, egy-két héten belül jelentik majd be az illető kinevezését.