A benzinesektől is szabadul a Toyota

2019.12.03. 13:20

Bizonyos típusokból már most is többféle hibridet kínál a Toyota, mint benzinmotoros modellt, a dízelek pedig szinte teljesen eltűntek a kínálatból. Ám úgy tűnik, ennél is tovább merészkedhet a cég, legalábbis erre utal a legutóbbi húzásuk: Nagy-Britanniában a Corolla már csak hibrid hajtással lesz elérhető, a sima benzinest is törlik jövőre.

A Corolla egyébként is úttörő volt abból a szempontból, hogy ebben kezdtek kétféle hibrid hajtásrendszert kínálni: a gyengébb 1,8 literes benzinmotor köré épül, és 122 lóerős, az erősebb pedig 2 literes motorral 180 lóerős. A briteknél most eltüntetik a harmadik lehetőséget, az 1,2 literes turbós benzinmotort, amely szintén 122 lóerős volt. Egyébként ugyanez a motor nemrég a C-HR-ből is eltűnt Nagy-Britanniában.

Egyáltalán nem csodálkoznánk azon sem, ha később kiderülne, hogy a döntés nem csak a brit választékot érinti, sőt, úgy általában is megritkítanák a csak benzines modelleket a kínálatban 2020-tól az EU területén. Úgy egyszerűbb lenne hozni a 95 g/km-es flottaátlagot, aminél a benzinmotorok ekkora autóba építve csak magasabb értéket képesek teljesíteni.

Mondjuk azt nehéz elképzelni, hogy Magyarországon is megszűnne a benzines Corolla, már csak az árak miatt is: míg jelenleg 5,9 milliótól indul a kínálat, a legolcsóbb hibrid 7 millió forint felett kezdődik. Ha ez utóbbi lenne a jövő évtől az alapkivitel, az rendesen megnehezítené a hazai kereskedők dolgát.