Fotókon az új Opel Insignia

2019.12.04. 10:35

Szokatlan helyszínt választott az új Insignia leleplezésére az Opel: a januári Brüsszeli Autószalonon állítják ki először, ám úgy néz ki, fontosnak ítélték, hogy már az idei karácsonyi szezon előtt megmutassanak valamit az autóból.

Egyelőre csak az autó külsejét mutatták meg néhány képen. Ezeken annyi látszik, hogy a lámpákon, a hűtőrácson és a lökhárítón változtattak elsősorban, és ezeken sem drámai módon. A hűtőrácsba például vékonyabb vízszintes osztás került az eddigi, szárnyakat idéző elemek helyére, viszont a rácsozatba is kerültek kisebb krómszínű díszítések. A fényszórók karakterét meghatározó LED-sávokat is megváltoztatták, és átrajzolták az alsó légbeömlőket, illetve ködlámpa-fészkeket is.

Az Opel közleménye külön kiemeli az új Intellilux LED Pixel fényszórókat, amelyekbe egyenként 84 világító dióda kerül. Az adaptív fényszórókat korábban a márka hozta el a nem prémium-autók kategóriájába, nem csoda, hogy most is hangsúlyozzák az ezzel kapcsolatos fejlesztéseket. Az új rendszer állítólag még precízebben irányítható, és tökéletesítettek a vezérlésén is, így például többet világít meg az út jobb széléből balkanyarban, többet mutatva az ott elhelyezkedő jelzőtáblákból.

Ezen kívül említik még a tolatást segítő rendszerek, a biztonsági csomag és a fedélzeti információs rendszer fejlesztéseit, viszont épp csak megemlítik, hogy lesz valamiféle változás a motorválasztékban is. Nagyon valószínű, hogy az Astrához hasonlóan itt is az átdolgozott, tisztább Opel motorokat használják majd fel.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.