Színekkel csapna be a Ford, hogy kevesebbet hűtsünk, fűtsünk

2019.12.12. 15:08

Vörös és kék beltérvilágításokkal kísérletezik a Ford, azt mérik, mennyire lehet becsapni ezekkel az autóban ülők hőérzetét.  

reg

Minden elektron számít - mondják a Fordnál, ezért próbálkoznak most, a villanyautózás felfutása idején olyan korábban extrémnek gondolt módszerekkel, mint a hőérzetet befolyásoló belső világítás. Egy kisbusz légterét befűteni különösen sok energia, ami benzin- vagy dízelmotor mellett a veszteséghővel megoldható, de villanymotornál ez nem játszik, ott az akkumulátorból megy ez. A Ford szerint akár a hatótáv fele is rámehet a fűtésre/hűtésre egy elektromos kisbusznál. 

A Ford kölni környezetvédelmi laborjában egy tízüléses Transitba ültetett bele tesztalanyokat. 0 és 30 Celsius fokos hőmérséklet mellett nézték, miként reagálnak az alanyok a vörös és a kék beltérvilágításra. Előbbi ugye meleg-, utóbbi hideg szín, és ez egy keveset tényleg számít. Mind a két szín azt hozta a teszten, amit vártak: 3,3 százalékkal kevesebb energia elég volt a hűtéshez, míg a fűtéshez 2,5 százalékkal kevesebb kellett a vörös fény mellett. Tehát a Ford adatai szerint 300 kilométeres hatótáv mellett ezzel a módszerrel 7-9 kilométert lehet nyerni klímás és fűtős időszakban. Nem sok, de sok hasonló aprósággal együtt már lehet értelme foglalkozni vele. 

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.