Kínai cégek versenyeznek a Mercedes irányításáért

2019.12.16. 16:09

A Reuters híradása szerint két kínai cég hatalmi harca kezd kibontakozni a Mercedes vezetőségén belül. Az állami Beijing Auto (BAIC) állítólag megduplázná jelenlegi részesedését a Daimlerben, hogy a magántulajdonú Geelynél jobb pozícióba kerüljön a vállalaton belül.

1

A BAIC jelenleg a Daimler-részvények 5%-át birtokolja, így a Daimler harmadik legnagyobb részvényese, a Geely viszont 9,69%-kal a legnagyobb. Ezen változtatna a Beijing Auto vezetése a részesedésük 10%-ra növelésével: ezzel újabb igazgatótanácsi tagot delegálhatnának, ami nyilván változtatna a belső erőviszonyokon, az állami cég javára.

A valódi okokat persze csak sejtjük, de az nyilván sérti a Beijing Auto érdekeit,  amely a Mercedes kínai partnere a Beijing Benz vegyesvállalatban  hogy a Smart márka megújítását már a Geely segítségével tervezik végrehajtani. A tét tehát az lehet, hogy a Daimler kínai terjeszkedéséből hosszabb távon ki húzhat hasznot – ez pedig elég komoly összeget érhet, és nem feltétlenül csak a BAIC számára.