Jövőre érkezik az új VW Caddy

2019.12.20. 14:06

Korábban, még a kémfotók kapcsán azt pletykálták, hogy 2021-ig vár a VW haszonjármű-részlege az új áruszállító modell bemutatásával, de mégsem így lesz.

Már most – ahogy a gyáriak fogalmaznak, korai karácsonyi ajándékként – megmutattak két vázlatot a Caddy következő generációjáról, és az is hivatalos információ, hogy jövő februárban tartják a típus világpremierjét. Adatokat egyelőre nem árultak el az újdonságról, a vázlatokhoz még csak ígéretek járnak, például az, hogy 100%-ig új konstrukcióról van szó, amely ugyanakkor az előd minden előnyös tulajdonságát megőrzi.

Az azért több mint valószínű, hogy a VW itt is a szabvány MQB platform valamelyik változatára építkezik, nem csodálkoznánk rajta, ha a kifejezetten olcsó autókhoz fejlesztett A0 változatot alkalmaznák. A korábban nyilvánosságra hozott együttműködési tervek alapján az is valószínű, hogy a Caddy utódjának később lesz Ford-jelvényes testvérmodellje is, amely a Transit/Tourneo Connect és Courier helyét veheti át.