2024-re jöhet a BMW csúcs villanyautója

2019.12.29. 14:34

A következő évek még a relatív tömegmodellek bevezetéséről szól majd a BMW-nél a villanyautózásban, de már látják az autót, amit a Porsche Taycan, az Audi e-Tron GT és hasonló elektromos csúcsmodellek ellen küldhetnek. Ez lesz az i6.

Egy nagyon korai i6 fantáziarajz
Egy nagyon korai i6 fantáziarajz

Az már nem titok, hogy a húszas évekre a BMW is belehúz a villanyautózásba. Ami náluk érdekesebb, hogy ejtik azt a különcséget, amivel eddig leválasztották arculatilag a villanyautójukat a hagyományos modellektől. Azaz a folytatásban már nem i3-féle extrém dizájnú elektromos BMW-ket kell várni, hanem például az iX3-ast, ami külsőre alig különbözik egy X3-astól. Ez lehet az iNext és az i4 sorsa is, ezek így hárman pedig két éven belül már mind a piacra kerülhetnek. Aztán jöhet egy csúcsmodell is villanyhajtással.

Az olasz autós sajtó úgy tudja, 2024-re ér ide az i6, ami leginkább a 8-as Gran Coupéjához áll majd közel formailag. Ahogy ebben a ligában elvárt, két villanymotorja lesz majd, hátul 335, elöl 200 lóerővel. De már most hallani egy M-kiadásról is, ahol mind a két tengely 335 lóerőt kap. Még akksiopciókról is vannak állítólagos kiszivárgások: egy 90 kWh-s és egy 120 kWh-s csomagról hallani. Előbbi 560, utóbbi 700 kilométeres hatótávot tudna.