Tiszta légitaxit mutatott be a Hyundai

2020.01.07. 16:24

Az utóbbi évek egyik érdekes divatja a légitaxi-fejlesztés, amelynek kapcsán a jövő közlekedési forradalmáról beszélnek, de működő szolgáltatást eddig még senki sem kínál egyetlen városban sem. Most a Hyundai áll be a sorba egy csinos tanulmánnyal, és sok szép ígérettel.

Az idei CES egyik látványos tanulmánya a Uber és a Hyundai közös légi járműve. Az S-A1 nevű elektromos hajtású jármű tulajdonképp egy kis repülőgép, amely drónként száll fel és le, nyolc kis, kéttollú propeller segítségével, majd négy másik propeller segítségével haladhat előre. Ilyenkor már szárnyak tartják a magasban, ami viszonylag takarékos megoldásnak tűnik. A tervek szerint a jármű úgy 290 km/h-val haladna, a felszín felett 3-600 méterrel, akár 100 km-es távolságig.

A terv az lenne, hogy a járművet a Hyundai tervezné és gyártaná, míg a szolgáltatást, amelyen keresztül igénybe lehetne venni, a Uber hozná létre. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy a többi hasonló kezdeményezéshez hasonlóan egyelőre itt sem látszik közelinek a megvalósítás: még hozzávetőleges határidőt sem említettek a partnerek a szolgáltatás beindítása kapcsán.