Visszatérnek a hathengeres kis Porschék

2020.01.16. 11:04

Míg korábban természetes volt a hathengeres motor a Cayman és Boxster típusokban is, a 2016-os modellfrissítés óta a legdrágább és legsportosabb GT4 változatokon kívül mindkét modell csak négyhengeres turbómotorokkal érhető el. Vagyis eddig így volt.

Most azonban bemutatták a GTS 4.0 változatokat, az utcai használatra szánt hathengereseket. Ezek a GT4-ből ismert négyliteres bokszermotor áthangolt, kisebb teljesítményű, és kisebb fogyasztású változatát kapják, de abszolút értékben ez sem gyenge: kerek 400 lóerős, ami 4,5 másodperces gyorsulásra elegendő 100 km/h-ig, és 293 km/h-s végsebesség elérését teszi lehetővé.

Az új típusváltozatok persze nem elsősorban a számok miatt érdekesek: a 34 lóerő többlet a 2,5 literes turbós GTS-hez képest minimális eltérést hoz a dinamikában. Amitől mégis vonzó lehet, az a hathengeres szívómotor eltérő karaktere és hangja. Ezzel a fajta motorral kedvező fogyasztást elérni persze nehezebb, mint a kisebb turbómotorokkal, de látszik, hogy legalább megpróbálkoztak vele: a hengersor-lekapcsolással felszerelt típus a gyáriak szerint 10,9 litert fogyaszt, ami 246 g/km-es szén-dioxid-kibocsátásnak felel meg.

A nagyobb motorral 2 centivel kisebb hasmagasságú, aktív csillapítású futómű, nyomatékvektorozó rendszer és önzáró differenciálmű is jár. Emellett a csomag részét képezi a 20 hüvelykes fekete könnyűfém felnigarnitúra, és a fekete légterelők.

Az új, hathengeres Cayman és Boxster piaci bevezetését 2020 márciusában kezdik Európa-szerte. Egyelőre a németországi árakat ismerjük: a Cayman GTS 4.0 81 926 eurós alapáron érkezik, a Boxster GTS 4.0-ért pedig 83 949 eurót kérnek majd feláras extrák nélkül.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.