Álcázva ugyan, de megmutatták az új Mercedes E osztályt

2020.01.22. 13:49

Teljesen új típusról persze nincsen szó: a 2016 óta ismert E osztály alapos frissítésére készül a Mercedes, ezt mutogatják most némi álcázással.

Nem kizárt, hogy így tényleg többen figyelnek majd fel a frissítés tényére, mintha a végleges autót mutogatnák, hiszen nagy változtatások nemigen várhatók, és az E osztály egyébként is túl konzervatív ahhoz, hogy a formai megoldásai irányítsák rá a figyelmet.

A gyáriak sem ezzel próbálkoznak, inkább az újdonságokat sorolják. Lesz például új kormánykerék és érintőképernyős műszerfal, légminőség-kijelzés, személyre szabott fitneszz-tanácsok és elvontatásra figyelmeztető jelzés – csupa érdekes és hasznos megoldás, amitől azt várják, hogy vonzóbbá teszi az E osztályt.

A motorválaszték is változik. Egyrészt állítólag hét konnektoros hibrid változat készül majd, másrészt bevezetnek két új benzinmotort is. Az M254-es kétliteres turbós négyhengeres 272 lóerővel, az M256-os pedig háromliteres soros hathengeres 367 lóerős kivitelben. Természetesen mindkettő enyhe hibrid hajtással, integrált starter-generátorral érkezik.

Egyelőre nem tudni, hogy mikor és hol tartják az éles bemutatót – több helyszín is lehetséges Európában, Észak-Amerikában és Kínában – de a nyár folyamán már a forgalmazás indul, azaz addig biztosan meglátjuk, milyen átalakításokat végeztek még a típuson.