Villanyautó válthatja a VW Passatot

2020.02.07. 11:07

Egyelőre az amerikai Passattal kapcsolatban merült fel, hogy az utódjába már nem kerül belsőégésű motor, de ez tulajdonképpen az európai változat esetében sem lehetetlen.

Ráadásul nem is csak valami pletykáról van szó: a Volkswagen észak-amerikai ügyvezetője, Johan de Nysschen elég egyértelmű utalást tett rá, hogy a jelenlegi Passatot, amely gyorsan közeledik karrierje végéhez, már nem váltanák le egy hasonló típussal.

A nyilatkozat persze nem véletlenül hangzott el: az NMS néven is emlegetett amerikai Passat kilencedik éve van a piacon, és az elmúlt két év során példátlanul nagyot zuhant a típus iránti érdeklődés. Míg a legjobb évében, 2012-ben még 117 ezret adtak el belőle, és 2017-ben is bő 60 ezer fogyott, 2018-ban már csak 41 ezer, tavaly pedig 14 ezer autót vett fel a piac. Ez még úgy is kivételesen gyenge eredmény, hogy az utóbbi években minden személyautó iránt visszaesett a kereslet az Egyesült Államokban.

A VW elektromos tanulmányautói között egyébként van kettő is, amelyek alkalmasak lennének a Passat leváltására: az ID Vizzion és Space Vizzion térkínálatában hasonló a jelenlegi Passat szedánhoz és kombihoz, és a korábbi nyilatkozatok szerint a szériaváltozatok 2021 végére gyártásba is kerülhetnek.

Európában valószínűleg tovább maradhat piacon a hagyományos Passat, bár a számok itt is gyors keresletcsökkenésről árulkodnak: a 2015-ös 226 ezerhez képest tavaly már csak 124 ezer fogyott az európai változatból, amivel az 1990-es évek közepe óta biztosan ez volt a típus legrosszabb éve.