Autógyártóktól vár segítséget a NASA

2020.02.10. 06:21

A történelem ismétli önmagát. Most, hogy a NASA megint a Holdra készül, újra szükségük lesz egy holdjáróra. Ahogy az Apollo-program idején, most is az autóiparhoz fordulnak segítségért, de most valószínű nem áll majd meg a határoknál a jelentkezők köre.

lunarrover bg

Anno, amikor az űrverseny éveiben a NASA a Holdra készült, a szervezetben kezdettől tudták, hogy idővel szükség lesz odafent valamiféle járműre, amivel nagy távolságokat lehet berjárni. Három küldetés ment le ilyen eszköz nélkül, így az Apollo-11, 12 és 14 legénysége jobb híján a holdkomp körül volt kénytelen sétálgatni szkafanderben, ami óriási tudományos teljesítmény volt, de egy idő után nem volt értelme újra és újra ismételgetni. Ezért a NASA még a hatvanas években megpályáztatta az USA nagy járműipari vállalatait egy holdjáró elkészítésére, amit végül a Boeing és a General Motors közösen nyert meg. Az így összeállt projekt eredménye a Lunar Roving Vehicle, aminek tervezője egy 56-os magyar, Pavlics Ferenc volt. 

A NASA tervei szerint az Artemis-programmal 2024-ben (valószínű ezt nem sikerül tartani) újra embert vinnének a Holdra. A program célja, hogy amolyan tesztterep legyen az asztronautáknak későbbi Mars-küldetésekhez. A NASA a Hold déli sarkát célozza be, de nem tudni, hogy ehhez pontosan milyen járműre van szükségük (a japánok például egy teljesen zárható, hidrogénes hatkerekűvel készülnek). A szervezet szándékáról annyit tudni, hogy be akarja vonni a nagy autógyártókat, a legjobb tervvel pályázó pedig akár saját márkanév alatt is beszállíthatja majd a járművet, aminél nagyobb reklám nem sok lesz a következő években. És az Apollo-programmal szemben most nyitva áll a lehetőség a külföldi szereplők előtt is.