Igazi szupersportkocsit ígér a Maserati, még az idei évre

2020.02.21. 10:45

A Fiat Chrysler tavaly minden sportkocsijától megszabadult: nyugdíjba ment az Alfa Romeo 4C, a Fiat 124 Spyder és a Maserati Granturismo is. Ám úgy néz ki, azzal tisztában van a cégvezetés is, hogy a Maserati arculatához olyan szorosan tartoznak hozzá a sportkocsik, hogy valamit kínálniuk kell ezen a fronton, a luxusszedánok és a Levante SUV mellett.

Egyelőre annyit árultak el, hogy az autó, amelynek a prototípusát korábban, erősen álcázva néhány képen már megmutatták, az MC20 nevet kapja. A név a Maserati Corse szavak és a 2020-as dátum rövidítése, ami arra utal, hogy versenypályán is felhasználnák a típust, ahogy annak idején a Ferrari Enzo alapú névrokont, az MC12-est is.

Magáról a sportkocsiról annyit árultak el, hogy rögtön két változatát kezdték fejleszteni, és ezek közül az egyik tisztán elektromos hajtású lesz. A másik várhatóan benzinmotort kap, bár lehetséges, hogy hibrid rendszerbe kötve. A gyár erről annyit közölt, hogy teljesen házon belül fejlesztik az új hajtásláncot, ami azért meglepő, mert eddig szinte teljesen a Ferrari motortervezőire támaszkodott a márka.

Az MC20 premierjét májusra ígérik, bár nem tudni, hogy akkor már a gyártásra kész autót láthatjuk-e, vagy az AMG Project One és az Aston Martin Valkyrie mintájára a bemutató után még évekig tartó fejlesztési időszak következik.