Ezt szánják a világ leggyorsabb autójának

2020.03.05. 06:10

Tavaly ilyenkor mutatták be a Koenigsegg Jesko sportkocsit, az CCX-Agera-Regera család legújabb és legerősebb evolúcióját. Az 1600 lóerős szörnyetegről már akkor mondták, hogy készül belőle egy sebességre optimalizált változat – nos, ez is elkészült mostanra.

A neve Jesko Absolut, és elsősorban a karosszéria kialakításában tér el a korábbról már ismert Jeskótól. Nincs rajta nagy hátsó szárny, csak két kisebb függőleges áramlásterelő, és néhány kisebb nyílást is lezártak, elsősorban az autó elején. Emellett változtattak az hátsó kialakításon is: szélesebb a diffúzor alul, a hátsó kerekek pedig burkolt felnit kaptak.

A végeredmény egész barátságos légellenállás – a formatényező 0,278 – még mindig elég komoly leszorítóerővel nagy sebességnél. A gyáriak szerint 250 km/h-nál 800 kg plusz súlynak megfelelő leszorítóerőt termel a karosszéria, 275 km/h-nál ez a szám 1000 kilóra nő, a csúcssebesség közelében pedig 1400 kilónak megfelelő erő ébred.

Azt most nem feszegették, hogy mennyi lehet ez a csúcssebesség, de tavaly még azt mondták, a 480 km/h-t célozzák meg. Azóta a Bugatti 490-re emelte a lécet egy átépített Chironnal, és a Hennessey is bemondott egy 500 km/h-s ígéretet, azaz a korábbi cél nem biztos, hogy elég lenne egy világrekordhoz, ezért a svédek inkább nem fogadkoznak. Jelenleg hivatalosan még az Agera R számít a leggyorsabb széria sportkocsinak 457,93 km/h-val, de az már most egyértelmű, hogy ez a rekord nagyon hamar megdőlhet.