Felújították a nem létező márka utolsó autóját

2020.03.09. 13:54

Már 2014 elején kiderült, hogy a Lancia márka megszüntetése küszöbön áll: miután a Chrysler típusok átcímkézésének ötlete nem vált be, gyakorlatilag egyetlen típust hagytak meg, az Ypsilon kisautót. Erről is azt gondolta mindenki, hogy marad még egy-két évet, aztán csendben eltűnik. Ehelyett most, hat évvel később ismét korszerűsítették a típust, és a döntés a számok tükrében érthető is.

ypsilon 2020

Úgy néz ki, a vásárlók egyszerűen nem engedik nyugdíjba az Ypsilont. Még tavaly is elfogyott belőle több mint 58 ezer darab, annak ellenére, hogy a legtöbb nagy európai piacon már nem is forgalmazzák. Az elsősorban Olaszországban kínált modellben most motort cserélnek: az azonos alapú Fiat 500-ashoz és a Pandához hasonlóan egy ezres, háromhengeres, 70 lóerős motort kap 12 voltos enyhe hibrid rendszerrel. A váltás nyilván szükségszerű volt, hiszen a régi 1,2 literes négyhengeres benzinmotor gyártása megszűnik – a meglepetés az, hogy az utolsó Lancia esetében megérte elvégezni az átalakításokat.

Ha az európai kereskedőhálózat visszafejlesztése miatt nem tűnne teljesen lehetetlennek, és a Fiat-PSA fúzió árnyékában teljesen logikátlannak, azt mondanánk, az Ypsilon iránti kereslet alapján megérné újragondolni a Lanciával kapcsolatos terveket.