Audisabb arcot kap a Suzuki kis szedánja

2020.03.23. 11:25

A Suzuki itthon rég nem kínál kis méretű négyajtós modellt, de ez nem jelenti, hogy ne gyártana ilyet. Indiában a bakancs-Swiftből is készült szedán-kivitel, mostanra pedig mondhatni önállósult a Dzire nevű típus, amely elsősorban Indiában érhető el.

A jelenlegi generáción már eleve az látszott, hogy bár akadnak közös alkatrészek, a négyajtós nem csupán egy másképp befejezett Swift, önálló típusnak tervezték az első pillanattól kezdve. Most annyit igazítottak a három éve bemutatott formán, hogy a hűtőrácsát Audi mintára a lökhárító alsó pereméig bővítették ki, ami nem rontott az összhatáson, sőt, talán még javított is rajta.

Ezen felül nagyobb változtatást csak a jól ismert 1,2 literes motor korszerűsítése jelent – az új változat 83 helyett már 90 lóerős – illetve a dízel elhagyása: az 1,3 literes, 75 lóerős, Fiat licenc alapján gyártott négyhengeres turbódízel Indiában is eltűnik a kínálatból.

A Dzire egyébként 5 mm híján négy méteres hosszához képest tisztességes, 376 literes csomagtartót kínál, és csak indiai viszonylatban viszonylag drága: átszámítva 2,5 millió forintnak megfelelő rúpiáért kínálják majd.