Megállapodtak a nagy kőolajtermelők, már látni az olcsó benzin végét

2020.04.13. 14:19

Megállapodtak a bolygó legnagyobb kőolajtermelői az összehangolt termeléscsökkentésről, így csak hónapok kérdése, hogy a korábbi szintre dráguljon vissza a nyersolaj ára, majd közvetve az üzemanyagoké a kutakon. Minden idők legnagyobb vágása jön az olajiparban, 9,7 millió hordó tűnik majd el a napi termelésből a következő hetekben.

btrz

Bár megélt már sok nagy fordulatot, 2020-nál őrültebb éve talán még sosem volt a nyersolaj piacának. Az egész káosz januárban indult, amikor a még csak Kínában tomboló járvány miatt úgy hárommillió hordóval csökkent az emberiség napi kőolajigénye. Mindenki azt várta, hogy majd a nagy nemzetközi olajkartell (az OPEC-tagok és más nagy kitermelők) erre fel megállapodnak a kitermelés csökkentéséről, hogy ne legyen a piacon túlkínálat, majd abból drasztikus árcsökkenés, de nem ez történt. A fő kitermelők, Szaúd-Arábia és Oroszország nem tudtak megállapodni és fokozott termeléssel öntötték olajukat a piacra azt remélve, hogy ettől majd kivérzik néhány olyan szereplő, akik geológiai okokból náluk drágábban termelik ki a nyersolajat, így az alacsony árral lényegében tönkremennek. Például az amerikai palaolaj-termelők.

Az orosz-szaúdi szkanderezés úgy egy hónapja indult. Időközben világjárvánnyá romlott a helyzet, a még kisebb olajigény mellett pedig úgy tűnik, már nem mernek ki bírja továbbot játszani. Bár korábban még olyanokat nyilatkoztak a felek, ha kell, évekig bírják a mélybe lökött árakat, vasárnap megállapodtak a nagy termelők az összehangolt csökkentésről. Eszerint az OPEC-tagok, Oroszország és más nagy kitermelők május elsejétől tíz százalékkal fogják vissza a termelésüket, ami globálisan napi 9,7 millió hordó mínuszt jelent majd. Ez idővel még úgy is jelentős drágulást hozhat a kutakon, hogy a járvány miatt még májusban is lényegesen kevesebb kőolajra lesz szüksége az emberiségnek a szokottnál.