Messze nem a fapadot rendelik a Cybertruckból

2020.04.14. 06:03

Az alapár közel felét költi még el extrára az, aki előrendel a Tesla fura szörnyetegéből, a Cybertruckból egy felmérés szerint. Az önvezető rendszer és a plusz motorok dobják meg az átlagárat.

1

Még mindig nehéz elhinni, hogy nem egy trollkodásnak szánták a Teslánál a Cybertruckot, pedig a cyberpunk nosztalgiájára építő, állítólag golyóálló villanyos akármire novemberi premierje óta már több mint 600 ezer előrendelés érkezett. Ebben az extremitása mellett erősen benne van, hogy relatív olcsó. 39 900 dollárról (13 millió forint) indul az ára, ami egy 400 kilométeres hatótávú villanyautóért önmagában nem rossz ár, de a Cybertruck ráadásul végeredményben egy nagy, hat férőhelyes pickup, ami az USA-ban egy borzasztóan népszerű kategória. 

Egy felmérésen nemrég az előrendelők közül 1800 ügyféllel töltettek ki egy űrlapot, amiből kiderült, hogy az átlagos Cybertruck-vásárló 62 554 dollárt hagy ott a Teslánál a platósért, azaz messze az alapár fölött költ rá. Az extra költések között első helyen a nagyjából 2,2 millió forintért kérhető full önvezető rendszer van, de az átlagos vételárat leginkább az erősebb hajtásra vágyók húzzák fel. Sokan kérik a 49 ezer dolláros kétmotoros változatot, de a hárommotorosra is bőven van előrendelő, pedig az már 69 ezer dollárról indul.

Érdekes részlet, hogy az önvezető rendszerre való igény jól arányba állítható a motorok számával. A felmérés szerint ugyanis akik az egymotoros alapváltozatot kérik, azoknak az 59 százaléka fizeti ki a drága önvezetőt. A duplamotorosnál már 65 százalék ez az arány, míg a triplamotorosnál már 80 százalék. Akárhogyis: jelen állás szerint bármennyit is ad érte, 2022 előtt egy megrendelő sem kapja meg a Cybertruckját, a Teslánál ugyanis szokás szerint nem sikerül tartani az eredetileg belőtt gyártásindítási határidőt.