Hiába estek be az eladások Kínában, a Teslát nagyon vették márciusban

2020.04.15. 14:12

Több mint ötszörösére emelkedtek a Tesla sanghaji gyárának megrendelései márciusban februárhoz képest, miközben a járvány miatt Kínában még múlt hónapban is nagyon mélyen jártak az újautó-eladások  derül ki a az LMC Automotive járműipari tanácsadó cég adataiból.

kn

A Tesla 2019. január 7-én kezdte meg Sanghajban első Egyesült Államokon kívüli üzemének építését, amely egyúttal a legelső, teljes mértékben külföldi kézben levő autógyár Kínában. A mintegy 2 milliárd dollárból felépített sanghaji gyár tavaly év végén nyílt meg és februárban már 2314 megrendelést kapott. A még felfutóban lévő megrendelések aztán úgy ugrottak ötszörösükre, 12 709 autóra márciusra, hogy az ország nagy része még állt a járványhelyzet miatt. Ez a 12 ezer autó a körülmények ismeretében rengeteg, de ne feledjük, hogy a sanghaji üzem tervezett évi teljesítménye 250 ezer autó fölötti, azaz normál körülmények között ennél sokkal több megrendelésre lesz szüksége a Teslának Kínában. 

A megrendelések megemelkedése a Tesla esetében egyedülállónak számított, Kínában ugyanis az autóeladások 43,3 százalékkal estek vissza márciusban éves összehasonlításban a Kínai Gépjárműgyártók Szövetségének (CAAM) adatai szerint. Bár a márciusi adat javulást jelentett a februári, 79 százalékos csökkenéshez képest, a járműeladások így is 21. hónapja hanyatlanak folyamatosan Kínában.

Az elektromos és hibrid autók (new energy vehicles, NEV) értékesítése terén szintén csökkenést tapasztaltak márciusban. 53 ezer darabot adtak el a hónapban a szövetség jelentése szerint, ami nem tartalmazza a Tesla eladásait, az amerikai gyártó ugyanis nem jelenti az eladásait a kínai szövetségnek.

A szövetség egy 204 gyártó bevonásával készült felmérés alapján azt is közölte, hogy a járvány megfékezésére elrendelt üzemzárások feloldását követően a termelés 99,5 százalékban helyreállt, és a dolgozók 86 százaléka tért már vissza a munkahelyére.