Villanyautókkal tér vissza az MG Európába

2020.04.23. 16:24

A kínai SAIC az MG márkát 2009 óta próbálja újból bevezetni Nagy-Britanniában, és nagyjából azóta ígérik az európai visszatérést is, de most valóban elkezdték megvetni a lábukat a márkával a La Manche csatornának ezen az oldalán.

Az áttörést Nagy-Britanniában is a kompakt ZS SUV hozta meg, amelyet 2018 óta forgalmaznak: a 2019-ben eladtott 14 ezer MG-ből 9 ezer volt ZS, az első negyedévben pedig az elektromos ZS segítette 81%-os növekedéshez a márkát a 31%-ot zsugorodó piacon.

Európában eddig Norvégiában és Hollandiában kezdték meg az elektromos ZS forgalmazását, és a járványhelyzet enyhülésével tervezik az első olasz és francia kereskedések megnyitását is. „Az elektromos modell nélkül sokkal nehezebb lett volna megtennünk ezt a lépést” - nyilatkozta az MG marketing-menedzsere.

Az MG ZS EV egyébként nem hat kivételes terméknek, de a jelenlegi villanyautó-kínálatban korrekt ajánlat: a 143 lóerős motorral hajtott típusba 44,5 kWh-s akkumulátort építenek, ami 263 km-es WLTP szabvány szerint mért hatótávot eredményez egy töltéssel. Az ára támogatás nélkül 28 495 font, ami úgy 11,6 millió forintnak felel meg, ami a brit támogatással 25 495 fontra (10,4 millió forint) csökken.

Ezen felül még két típust kínál a márka, a ZS-nél nagyobb HS SUV-ot – ebből terveznek konnektoros hibridet is – illetve az MG 3 kisautót, amely 1,5 literes szívómotorjával ma már kifejezetten régimódinak számít. Az idén tervezik bevezetni a második, tisztán elektromos modellt: ez egy alsó középkategóriás kombi lesz, MG 5 néven, állítólag a ZS EV-nél is alacsonyabb áron.