Hulladékkal töltötték fel az alapját, visszabonthatnak egy szakaszt egy szlovák autópályából

2020.04.25. 17:51

Érdekes botrány alakul Szlovákiában, miután egyértelműen igazolták, hogy a D4-es autópálya egy szakaszának alapját részben hulladékkal töltötte fel a kivitelező. Várhatóan egy 1,3 kilométeres szakaszt kell majd visszabontani Horvátjárfalunál (Jarovce) az Újszó cikke szerint. És lehetnek még más érintett szakaszok is.

Illusztráció
Illusztráció

Andrej Doležal szlovák közlekedési miniszter pénteki sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy hatvan próbafúrás után már egyértelműen bizonyított, hogy az autópálya alapjába a kivitelező konzorcium (Zero Bypass Limited) hulladékot épített be. „Ki kell mondani, itt arról van, szó, hogy a pozsonyi Slnečnice lakótelepnél lévő hulladéklerakót egyszerűen áthelyezték a D4-es autópálya alá” - mondta a miniszter, aki szerint a Speciális Építésügyi Hivatal várhatóan elrendeli majd az építmény mihamarabbi eltávolítását. Ha így lesz, az a kivitelezőnek több tízmillió eurójába kerül majd. 

Egyelőre egy 1,3 kilométeres szakaszról tudni biztosan, hogy hulladék van az alapjában, de további vizsgálatok indulnak, mert erős a gyanú, hogy a kivitelező máshol is hasonlóan dolgozott. Ráadásul Doležal miniszter szerint valószínű, hogy veszélyes hulladék is került az autópálya alá, ami tovább bonyolíthatja majd a bontást. A már igazoltan szennyezett szakaszon egyébiránt még januárban állította le az építkezést a Speciális Építési Hivatal, miután már akkor erős volt a gyanú, hogy hulladék is lehet az útalapban.