Ez lenne a szériagyártású Nissan Ariya?

2020.04.27. 18:04

A védjegy-eljárás kapcsán kerültek nyilvánosságra azok a jellegrajzok, amelyek valószínűleg már a végleges Nissan villany-SUV-ot ábrázolják.

A tavaly ősszel még csak tanulmányként bemutatott Ariya a Nissan második, csak elektromos hajtáslánccal elérhető modellje lesz a Leaf után, amely valamivel jobban passzol az aktuális autó-divathoz. A vázlatok alapján csak néhány részleten változtattak: úgy néz ki, a végleges autón kisebbek lesznek a kerekek – ami nem annyira meglepő, hisz a tanulmányon 21-es fenik voltak – és egy keveset mintha a lökhárítókon is változtattak volna.

Ugyanakkor valószínűleg ezúttal is ugyanazt a lépést teszik meg, amit korábban például a Juke első generációja esetében: lényegében gyártásba zavarják a tanulmányautót, minimális formai változtatásokkal. Ez pedig még úgy is meglepő, hogy az Ariya nem tartozik a legradikálisabb megjelenésű tanulmányautók közé.

Érdekes apróság, hogy a védjegy-vázlatokon nem látszik külső tükör – elképzelhető, hogy a Nissan a szériamodellt egyes piacokon, ahol ezt a jogszabályok lehetővé teszik, már kamerákkal tervezi kínálni tükrök helyett.

A 4,6 méter körüli szabadidő-autót várhatóan jövőre mutatja be a Nissan, és addigra messze nem lesz egyedül a tisztán elektromos szabadidő-autók piacán. A Tesla Model Y és a Ford Mustang Mach-E mellett addigra kapható lesz a hasonló méretű és használati értékű BMW iX3-as is.