Kiszivárgott képeken a következő villany-BMW

2020.04.27. 16:25

A BMW-nél az i3 bemutatása után rendesen megtorpant a villanyautó-fejlesztés: a következő nagy sorozatú elektromos modellt csak most készül bemutatni a márka.

Az iX3 fejlesztéséről jó ideje tudunk már: 2018 tavaszán, tanulmányautóként már megmutatták, és azóta láthattunk gyári képeket az álcázott prototípusáról is. Álcázás nélkül viszont most először nézhetjük meg, és itt ki is derül néhány kisebb eltérés a tanulmánytól.

A szériamodellen például nem nyitották össze az osztott BMW hűtőrácsot, ahogy az első kerekek mögötti fém dekoráció is más formát öltött. Ugyanakkor a részletek nagy része változatlan: az első lökhárító kialakítását például egy az egyben megtartották, ahogy a jellegzetes kék dekorációt is a küszöbökön.

Azt már korábban elárulták, hogy az iX3-asba milyen hajtást szánnak: 286 lóerős motorja a hátsó kerekeket hajtja majd, az akkumulátora pedig nettó 74 kWh kapacitású lesz, ami 440 km-es hatótávra lehet elegendő.

A premier időpontját most még nem ismerjük, de az álcázatlan képek alapján valószínű, hogy néhány napon belül a hivatalos bemutatót is megejti a BMW.