Elon Musk behisztizett, költözhet a Tesla Kaliforniából

2020.05.10. 10:39

A legutóbbi fasisztázással nem adta ki magából minden dühét, Elon Musk megint kiborult azon, hogy a járvány miatt erősek a korlátozások az USA nagy részén. Így pedig nem pöröghet fel a Tesla fremonti gyára Kaliforniában.

oh

Musk újabb nyilvános (Twitteren előadott) kiborulása azzal indult, hogy a Tesla pénteken bejelentette, egy óvatos, a munkaerő harminc százalékát érintő tempóval újraindítja fremonti üzemét. Erre reagált aztán Alameda-megye közegészségügyi vezetője, aki jelezte, hogy Kalifornia államban már valóban enyhítettek a gyárakat érintő szigoron, de az állami rendelkezéseket felülírják a megyeiek. A megyében pedig május végéig továbbra is zárva kell tartania a nem létfontosságú üzemeknek. Itt borult el Musk agya, aki szokása szerint a Twitteren dühöngte ki magát a nyilvánosságnak. A Tesla azonnal beperli Alameda-megyét - írta, majd leostobázta a megyei közegészségügyi vezetőt, aki szerinte a kormányzó, az elnök, az alkotmányos szabadság és a józan ész ellen cselekszik a gyár zárva tartásával. 

A Tesla fremonti gyára évi 415 ezer autót gyárt, Musk tudja jól, hogy önmagában ez mekkora alkupozíciót jelent, ezért is mer olyan bátran fogalmazni. Például fenyegetőzni, a mostani hisztijében belengette, hogy elviszi a Tesla székhelyét, de idővel akár a komplett termelést Texasba vagy Nevadába. Mondott még olyanokat is, hogy a Tesla kínai üzemében látottak után ők jobban tudják, mikor lehet újrakezdeni a termelést, mint egy - amúgy meg nem választott - egészségügyi tisztviselő, és ezek a tweetekben előadott kiborulások a jelek szerint célt értek. Szombaton már arról jöttek hírek, hogy a megye vezetése a Teslával együttműködve igyekszik megtalálni a módját, hogy mégis minél előbb újraindulhasson a gyártás Fremontban.