Kevés olyan kívánatos autó van, mint a Subaru WRX pickup

2020.05.10. 07:16 Módosítva: 2020.05.10. 07:16

A Chevrolet El Camino és a Holden Ute óta tudjuk, hogy a platós elrendezés nem csak esetlen, alvázas és lomha teherautót jelenthet. Ráadásul sokan szeretnek mindenből pickupot építeni, és ebből nem maradhatott ki a Subaru Impreza WRX sem. Sőt, az amerikai Smythe Performance két külön generációt is átalakított, a végeredmény pedig elképesztően kívánatos lett.

Az autó alapvetően nem alkalmas egy ilyen építésre, ezért a váz alsó részét több ponton is meg kellett erősíteni. A tetőt B-oszloptól hátrafelé levágták, és hogy legyen elég hely a paltónak, a hátsó üléseknek is menniük kellett. Pickupnak rövid, családi autónak kevés, ráadásul nehezebb lett mint a sima WRX, így minden szempontból használhatatlanabb lett. Ellenben félelmetesen jól néz ki és nagyon kéne.

Az öregebb kék autó kombi volt mielőtt platóssá alakították. Ennek kicsivel nagyobb a platója, de még mindig nem a megszokott nagy tepsi. Ugyanazok a hátrányok és előnyök elmondhatóak a békaszemű Impreza WRX-ről is, mint a szürkéről, de a szélesítésekkel és az enyhén hergelt motorral legalább akkora király.