Csupán 218 kilométer van ebben a harmincéves Audiban

2020.05.12. 17:34

Azt nem lehet mondani, hogy agyonhasználták ezt az 1990-es Audi V8-at. Harminc év alatt csupán 218 kilométert tettek bele, ebből az első 157-et Belgiumban, a maradékot pedig egy gyűjtő autózta le vele, akihez 2016-ban került az autó. Így jó eséllyel a legkevesebb kilométeres Audi V8, ami létezik - és most eladó.

Az Audi 1988 dobta piacra a V8-at, az első igazi luxusszedánját. Ezenfelül ez volt az első sorozatgyártású autójuk, amibe V8-as motort tettek, illetve quattro összkerékhajtási rendszert automata váltóval. Egészen 1994-ig gyártották, ezalatt a hat év alatt nagyjából 21 ezer darab készült belőle. 1991-ig 3,6 literes szívó V8-as motorral készült, négyfokozatú automata váltóval, vagy ötfokozatú kézi váltóval. Ugyanez év augusztusától már 4,2 literes V8-as motorral is kapható volt, ami már 280 lóerőt volt képes kipréselni magából, és 400 Nm nyomatékot adott le. A most eladó példány az előbbi (3,6 literes) kategóriába tartozik, azon belül is automata váltós. Egyébként 250 lóerős, 340 Nm nyomaték leadására képes, és 9,2 másodperc alatt van százon.

A modell igen bő felszereltségű, van benne sebességtartó automatika, ABS, elektromos ülések, amik fűthetők - beleértve a hátsó sort is. Ezenfelül automata klíma, napfénytető, illetve elektromos ablakok és tükrök is helyet kaptak az autóban.

A tulajdonképpen vadiúj állapotú példány most Hollandiában eladó 74 950 euróért, mai árfolyamon ez nagyjából 26,2 millió forintnak felel meg. Összehasonlításképp itthon egy új Audi A8 ára 32 millió forintról indul. Valószínűleg egy gyűjtő az ára ellenére is le fog csapni a harmincéves autóra, hiszen nem nagyon találni ilyen jó állapotú, kevés kilométeres Audi V8-at.