A Volvo is elektromos csúcsmodellt tervez?

2020.05.12. 09:20

Az idén kaptak szárnyra a pletykák a Volvo következő csúcs-terepjárójáról, amely nagyobb és drágább lesz az XC90-esnél, viszont azzal szemben egyáltalán nem tartalmaz hagyományos benzin- vagy dízelmotort.

acc

Ha – ahogy az amerikai Motor Trend írja – tényleg csak villanyautóként lesz kapható az XC100-asként emlegetett típus, azzal a Volvo ismét nagy lépést tesz környezettudatos jövőképének megvalósítása felé. A nagyobb, nemzetközi gyártók közül, persze a csak elektromos modelleket kínáló Teslán kívül az első lehet, amely a csúcsmodell szerepét osztja egy elektromos modellre.

Úgy hallani, a Volvo a meglevő műszaki alapjaira építkezik: a nagyobb típysokhoz már jelenleg is használt SPA platformot alkalmazzák, amelyet csak annyira alakítanak át, hogy tisztán elektromos modelleket is építhessenek rá. Az így létrejövő SPA-II platform állítólag nem kíván nagy átalakításokat a gyártási rendszerben, de fel lesz készítve nagy kapacitású, padlóba épített akkumulátorok fogadására is.

A Motor Trend szerint az XC100 alapkivitele nagyjából annyiba kerül majd, mint az XC90 csúcsváltozata, és 2023-ban mutatkozhat be. Addigra várhatóan nem ez lesz az egyetlen elektromos Volvo: 2022-re több SPA-II alapú modell is elkészül, köztük az XC90 következő generációja, amelyből szintén várható elektromos kivitel, de az XC100 lehet az első Volvo, amely csak villamos hajtással lesz elérhető.