Kivételes védelmet ígér az új páncélozott Audi A8

2020.05.13. 13:41

Ma már természetes, hogy a német luxusautó-gyártók kínálatában akár többféle páncélozott modell is akad. Ám az új Audi A8 L Security ezek közt is a legvédettebbek közé tartozik.

A nyújtott tengelytávú A8-as általános védettségi szintje VPAM VR9-es, ami azt jelenti, hogy a 7.62x51-es NATO katonai puskalőszerrel leadott lövéseknek is ellenáll, de azt mondják, az üvegezés még ennél is komolyabb, VR10 minősítésű. Kevés hasonlóan védett autó készül, a gyári típusok közül pedig egyedül a Maybach-Mercedes S600-as Guard változata kínál komolyabb, teljes VR10-es védelmet.

A páncélzaton túl persze más, biztonságot fokozó megoldásokat is beépítenek. Ilyen a páncélzat mögé rejtett tartalék akkumulátor, a speciális levegőztető rendszer, amely automatikusan lezár, ha a szennyezett levegőt érzékel, a lerobbantható zsanérozású ajtók, és a 80 km/h-ig használható defekttűrő gumiabroncsok.

Az új A8 L Security egyike azon kevés autónak, ahol az S8-asból származó ikerturbós, 571 lóerős V8-as alkalmazása nem tűnik teljesen indokolatlannak. Ezzel a motorral érhették el, hogy az üresen is 3875 kilogrammos limuzin 6,3 másodperc alatt elérheti a százas tempót, illetve képes elérni és tartani a 210 km/h-s sebességet.

Aki ilyen autót szeretne, annak a szokásos komolyabb összeg – ez esetben 690 ezer euró, azaz durván 244 millió forint – mellett némi türelemre is szüksége lesz, a gyártás ugyanis 6 hónapot, és mintegy 400 munkaórát vesz igénybe.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.