Triggo: az első változó szélességű autó?

2020.05.13. 16:44

Ki ne kívánta volna a reggeli dugóban, hogy összehúzhassa az autóját, és átférjen a sorok közti réseken? Hidegben, esőben is, amikor motorozni, kerékpározni fáj. Ami a legtöbbünknél csupán vágy, azt egy kis lengyel vállalkozás igyekezett megvalósítani.

A Triggo – kicsit még összefolyik, hogy ez cégnév, márka- vagy típusjelzés, esetleg egy új járműkategória – érdekes átmenet egy nagyon apró városi autó és egy tetővel ellátott háromkerekű robogó között. A hossza 2,6 méter, a szélessége viszont az üzemmódtól függően változik. 25 km/h alatt behúzza az első kerekeit, így 86 cm széles, azaz elfér két sáv között, ahol mondjuk egy testesebb kanapérobogó, nagyobb sebességnél viszont 148 centire engedi ki a két első kerekét, így jóval nagyobb oldalstabilitást ígér. Borulás ellen egyébként a kanyarokban korcsolya módjára bedőlő kerekek is védik a járművet.

Az egyszemélyes jármű nem számít teljes értékű autónak: az EU L7e, azaz nehéz kvadrocikli kategóriájához igazították, amelyhez a mopedautók is tartoznak. A hossza 2,6 méter, így simán lehet vele keresztben parkolni szinte bárhol. A hajtása elektromos: két 10 kW-os villanymotort építettek be, de a maximális teljesítményt a kategória előírásainak megfelelően 15 kW-ra korlátozták. Az akkumulátor 8 kWh-s, ami nagyjából 100 km megtételére elég a tervezők szerint.

Ára egyelőre nincs az érdekes kis járműnek, ami azzal magyarázható, hogy még csupán működő prototípusról van szó. A Triggo tervezői szerint a gyártás akár 2021-ben elkezdődhetne, de egyelőre keresik az üzleti lehetőségeket. Valószínűleg egyéni közlekedési eszköznek túl drága lenne – abból kiindulva, hogy a Renault Twizy legolcsóbb változata 7 ezer euró körül kapható, és azért sem verekszenek a vásárlók – ezért inkább valamiféle autómegosztó szolgáltatáson keresztül tervezik hasznosítani az ötletes kis gépet.