Júniusban dől el, engedik-e a PSA és az FCA összeolvadását

2020.05.18. 06:25

Az Európai Unió trösztellenes bizottságánál a döntés, hogy összeolvadhat-e a Fiat Chrysler Automobiles és a PSA csoport, létrehozva ezzel a világ negyedik legnagyobb autógyártó konszernjét. Június 17-én közli döntését a bizottság.

fcapsa

Ugyan a döntés az összeolvadásról már tavaly megszületett, a két cégcsoport pénteken adta be kérelmét az Európai Bizottsághoz ezügyben. Innentől a bizottságon múlik, hogy miként megy majd végbe az egyesülés. A felek számára az lenne a legszerencsésebb, ha a trösztellenes bizottság feltétel nélkül engedné az egyesülést, de könnyen lehet, hogy feltételekhez köti majd, ahogy arra is meg van a felhatalmazása, hogy egy hosszabb, alaposabb vizsgálatot rendeljen el. Utóbbi esetben csak év végére lesz döntés. 

A felek reményei szerint az összeolvadással 50 milliárd eurós piaci értéke lesz a csoportnak, valamint az ilyen-olyan racionalizálásokkal, megosztásokkal évi négymilliárd eurót spórolhatnak meg. Mind a PSA, mind az FCA öt-öt tagot adhat majd az igazgatótanácsba, míg a vezérigazgató a franciáktól jönne: Carlos Tavares kapná meg az új vállalatóriás vezetését az első öt évre.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.