2020.05.19. 17:18

A Vas megyei rendőrök az utóbbi hetekben készítették az alábbi traffipax-felvételeket azokról az autósokról, akik kihasználták a kijárási korlátozások miatt gyér forgalmat és okoztak néhány közveszélyes helyzetet. Jutalmuk néhány előéleti pont, illetve 200-300 ezer forint közigazgatási bírság. Nem voltak egyedül, de erről lentebb, illetve ugyanitt néhány fontos mutatószám arról, hogy hol tart most a közlekedésbiztonság, Magyarországon.

trafi-tafi.gif

Három érdekes traffipax-felvételt adott közre a rendőrség, melyeken a megye kétszer egysávos útjain három különböző autó gyorshajtásának bizonyítékait láthatjuk. Maradjunk a legsúlyosabb példánál. Ezen a fényképen – vélhetően – egy E91 Touring, vagyis egy régebbi 3-as BMW távolodik a 84-es úton, az ott megengedett 90 km/óra legnagyobb sebesség helyett 190-nel. Ilyen tempónál teljesen kizárt, hogy kicsit megszaladt a vezető lába és ezért ment gyorsabban a megengedettnél, ahogy az is, hogy csak az előzés miatt száguldott egy bukkanó előtt, ahol gyakorlatilag nem láthatta, hová érkezik az előzés végén.

84-es sz. főút. 190 kmh

Ekkora tempónál eléggé másként működik a fizika, mint 90-nél. Ezen az oldalon találtam egy kalkulátort, ahol a sebesség és a fékút négyzetes összefüggésével számolva vezetik le a különbségeket. E szerint, idézem: "190 km/h sebességnél a féktávolság nagyjából 197,18 méter, ebből a reakcióidő alatt megtett út 52,78, a fékút 144,4 méter". 90 km/h sebességnél a féktávolság nagyjából 57,4 méter, amelyből a reakcióidő alatt megtett út 25, a fékút 32,4 méter. Ha egy hirtelen eléd kerülő akadálynál 90 km/h sebességgel épp meg tudtál volna állni, 190 km/h sebességgel haladva 57,4 méter megtétele után 187 km/h sebességgel ütközöl vele.

Ez az akadály szempontjából nézve körülbelül olyan, mintha egy emeletes lakóház 46. emeletéről, vagyis 138 méterről estél volna le a földre.

A másik két esetben ugyanezen az úton 90 helyett 174-nél mértek le egy távolodó Hyundai-t, illetve egy közeledő, fehér Renault is a lézeres sebességmérő optikája elé került. Ez utóbbi autó a 88-as úton haladt 176 km/óra sebességgel, a megengedett kilencven helyett, ez 200 ezer forint közigazgatási bírságot jelent. Márciusban volt az idei talán legnagyobb fogás, amikor a hajdúhadházi rendőrök a 4-es főúton lemértek egy fehér BMW-t, amely a 90 km/órás megengedett sebesség helyett 205-tel haladt, ami 300 ezer forintos csekket eredményez. 

2020-03-08-HHRk- 205 km-h -Belincsák

Másfajta rekordot ért el az a roncsállapotú Opel Astra, amely a kecskeméti Budai úton 2019. szeptember és idén május közepe közt összesen hetvenháromszor lépte át a megengedett sebességet a VÉDA kapu alatt, így 2,5 millió forintnyi bírságot gyűjtött össze.

IBG-427-2
Fotó: Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Május elején megjelent az idei év első négy hónapjának országos baleseti összesítője. Ahogy arra számítani lehetett, a koronavírus-járvány okozta jelentős forgalomcsökkenés miatt január eleje és április vége közt kevesebb volt a személyi sérüléssel járó közlekedési baleset. A statisztika 3709 ilyen esetet említ, ami közel tizenhét százalékos csökkenés 2019. azonos időszakához viszonyítva a halálos balesetek száma 111-ről 54-re csökkent, vagyis feleződött. Furcsa fejlemény, hogy az ittasan okozott balesetek aránya az összes esetre vetítve 7,8-ról 9,2%-ra emelkedett, a baleseti okok sorrendje viszont változatlan: gyorshajtás (főleg relatív), az elsőbbségadás elmulasztása, illetve a kanyarodási szabályok megsértése volt.