A britek importvámot vethetnek ki az EU-ban gyártott autókra

2020.05.20. 08:52

A Brexit kapcsán a legnagyobb kérdés az volt, hogy hogy alakul az EU és Nagy-Britannia között a kereskedelem. A kérdés még mindig nyitott, de már nem sokáig: a jelenlegi, ideiglenes állapot az év végéig tart, onnantól a Kereskedelmi Világszervezet szabályai lépnek életbe.

britcars

Ez azt jelenti, hogy Nagy-Britannia maga szabhatja meg a vámokat, és úgy tűnik, erre vonatkozóan kezd is összeállni a terv. Néhány termékre csökkentett vámot vetnek ki – például a háztartási nagygépek egy jelentős része ilyen – viszont a személyautókra a tervek szerint 10%-os lesz a vám.

A brit kormányzat szerint ez segítené a helyi vállalatok növekedését – nyilván Nagy-Britannián belül – arról viszony eddig nem esett szó, hogy miként befolyásolhatja a teljes brit autógyártást. Jelenleg az angolnak mondott gyártók típusainak egy része is az EU-ban készül, arról pedig, hogy az EU mekkora vámokat vet majd ki a Nagy-Britanniában gyártott termékekre, és ez hogy hat majd a helyben összeszerelt, majd az EU-ba exportált termékek áraira, most nem igazán beszélnek.

Ez utóbbi kérdések miatt valószínű, hogy mindenkinek, a briteknek is az elakadt kereskedelmi tárgyalások folytatása, és minél alacsonyabb vámok bevezetése lenne hosszú távon a jobbik megoldás. Ám ahogy az egész Brexit-sztori mutatja, ebben a kérdéskörben nem feltétlenül a legészszerűbb lehetőség érvényesül.