Ez ma a legdurvább BMW X7-es

2020.05.20. 13:21

Valószínűleg csak átmeneti állapot az X7 M bemutatásáig, de Alpina néven lesz elérhető az X7 óriásterepjáró legerősebb változata.

Az XB7 nevű modellbe a jól ismert 4,4 literes V8-as turbómotor kerül, amely a gyári M50i-ben 530 lóerővel érhető el, az Alpina változat viszont 621 lóerő és 800 Nm leadására képes. Ezzel a hatalmas test sportkocsikra jellemző dinamikával mozoghat. 4,2 másodperc alatt gyorsul százra, álló helyzetből a negyed mérföld 12,6 másodperc alatt van meg, a végsebesség pedig 290 km/h. Mindezt a motortuning mellett az átprogramozott nyolcfokozatú ZF váltó és az elektronikusan vezérelt önzáró hátsó differenciálmű teszi lehetővé, valamint a 285/45 R21-es felnik.

Az XB7 ezen felül a szériafelszerelés részeként légrugós futóművel érkezik, amely négy centi hasmagasság-változást hajthat végre a tempótól és a terepviszonyoktól függően. A 2,66 tonnás jármű megállításáról óriási fékek gondoskodnak: elöl 395x36 mm-es, hátul 398x38 mm-es, Brembo márkájú tárcsákat alkalmaznak.

Ez tényleg minden szempontból a legek BMW-je, és ez alól az ára sem kivétel. Németországban 155 200 eurót, azaz 54,3 millió forintot kérnek majd egy-egy példányért. A típusra már most is felvesznek rendeléseket, a szállításra viszont várni kell: az első európai példányok decemberre érhetnek ide.