Csődöt jelentett a bolygó egyik legnagyobb autókölcsönzője, a Hertz

2020.05.24. 10:34

Csődvédelembe menekült a világ egyik legrégebbi, egyben egyik legnagyobb autókölcsönző cége, az amerikai székhelyű Hertz. A járvány miatt szünetelő légiközlekedés verte be az utolsó szöget az évek óta komoly veszteségekkel működő óriásvállalat koporsójába. Igaz, még feltámadhat.

hertzrentacar

1918 volt az év, amikor egy tucat Ford T-vel Chicagóban megalapult a Hertz elődje Rent-a-Car Inc. néven. Ebből lett a Hertz, ami mára egy globális, közel 40 ezer alkalmazottat foglalkoztató, 667 ezer bérjárművel bíró cégóriás lett. Óriási mérete mellett viszont jó ideje nem tudott stabilitást produkálni, a 2008-as válság óta adósságok görgetésével menekült előre, miközben tetemes működési veszteségeket termelt. Közvetlen azelőtt, hogy a koronavírus lebénította a nyugati országokat még úgy tűnt, kezd egyenesbe jönni a vállalat, az év első két hónapja jelentős növekedést mutatott, de ahogy márciusban leállt a nemzetközi turizmus, úgy került hirtelen közel a csődhöz a Hertz. A cég különösen sebezhető volt, lerakatai jelentős része ugyanis a világ repterein található. 

Egy Hertz kölcsönző valahol Coloradóban, 1957-ben
Egy Hertz kölcsönző valahol Coloradóban, 1957-ben

Úgy tudni, közvetlenül egy esedékes törlesztőrészlet-fizetés előtt kért csődvédelmet a cég, miközben még nagyjából egymilliárd dollár készpénztartaléka van. Ez utóbbi kulcskérdés lehet a túléléshez, így ugyanis a csődeljárás idején valamilyen szinten működőképes marad egy ideig a vállalat. Annyira mindenképp, hogy kiszolgálják az ébredező turizmust és a visszatérő üzleti utas utazókat, ez pedig végeredményben a Hertz túlélését is jelentheti.