Kapacitív tapintásérzékelő kerül a Mercedesek kormányába

2020.05.24. 06:53

Maga a technológia egyáltalán nem újdonság, évek óta ugyanilyen elven működnek a laptopok tapipadjai. Az autóiparban eddig szintén csak a központi számítógép vezérlése céljából használtak ilyen szenzorokat - többek közt a Mercedes -, viszont most a kormány bőrözése alá is kerülnének.

sdfsdfsdf.png

A rendszer lényege az lenne, hogy amikor hosszú egyenes utakon nem nagyon mozgatjuk a kormányt irányváltoztatás céljából, ne kelljen megrángatni, hogy jelezzük a számítógépnek, ébren vagyunk és figyelünk. Amikor nem érzékelnek vezetői jelenlétet a szenzorok (amelyek ma az elfordulás-érzékelőből kapják a jelet), úgy veszik, mintha nem fognánk a kormányt és nem irányítanánk az autót, ezért vészjelzést küldenek nekünk - kérjük vissza a figyelmet! Kis jobbra-balra mozgatásnál jelet kapnak és olyankor egy ideig az autó nem szól újra, de ez zavaró egy idő után.

A mostani rendszer a kormány bőrözése alatt a legfinomabb fogást is képes érzékelni, ezáltal a kormány mozgatása nélkül tudja, hogy kapaszkodunk-e bele, vagy esetleg valami gond van. Ha semmilyen figyelmeztetésre nem reagálunk, az autó azt feltételezi, elaludtunk, rosszul lettünk, vagy elájultunk, ezért azonnal átveszi az irányítást, kivezeti az autót az út szélére, leállítja és aktiválja a segélyhívót.

A technika annyira finom dolgokat is érzékel, hogy hány ujjal fogjuk a kormányt és milyen erősen, így a fáradtságot is tudja figyelni a többi szenzorral együtt. Az új rendszer először a Mercedes E osztály kupé- és kabrióváltozatába kerül bele, mint választható extra, a közeledő új S osztályban pedig már alapfelszereltség lesz.