A Fiesta is hibrid hajtást kap

2020.06.09. 13:48

A Fiesta is megkapja azt azt a kétféle hibrid hajtásrendszert, amelyet a Pumában már bemutatott a Ford.

A Ford megoldása a jól ismert ezres háromhengeres Ecoboost turbómotor köré épül, ennek a két legerősebb változatát dolgozták át, és egészítették ki 48 voltos indítómotor-generátorral. Ez közvetlen módon nem növeli a teljesítményt, ám az erősebb kivitel teljesítménye mégis nőhetett valamelyest a tisztán benzinmotoros változathoz képest. Ezen a motorokon nagyobb turbófeltöltőt alkalmaznak alacsonyabb kompresszióviszonnyal, az emiatt jelentkező turbókésedelmet pedig a villanymotorral küszöbölik ki.

A gyengébb változat 125, az erősebb pedig 155 lóerős, azaz ez utóbbi 15 lóerővel ad le nagyobb csúcsteljesítményt, mint a Fiesta eddigi, tisztán benzinmotoros egyliteres csúcsváltozata. A Ford enyhe hibrid rendszere a villanymotoros rásegítés mellett azzal is igyekszik benzint megtakarítani, hogy lassításkor már menet közben, 25 km/h alatt képes leállítani a motort, ha a kuplungot már kinyomta a vezető. A gyáriak szerint a hibrid változatok üzemanyag-megtakarítása vegyes ciklusban akár 5%, városban akár 10% is lehet. A 125 lóerős hibrid Fiesta fogyasztása kerek 5 liter 100 km-en WLTP szabvány szerint mérve, az átlagos szén-dioxid-kibocsátása pedig 112 g/km.

Az olcsóbb Fiesta változatokba persze egyszerűbb hajtás kerül: az ezres háromhengeres Ecoboost motor 95 és 125 lóerővel, hengerlekapcsolásos változatban is elérhető lesz, és a választék része marad az 1,5 literes TDCi dízel 85 lóerős változata is.

A motorválaszték átalakítása mellett korszerűsítették a Fiesta fedélzeti elektronikáját is, amely jobb mobiltelefon-integrációt, és több biztonsági funkciót ígér. Például automata vészfékkel összekötött keresztirányú forgalomfigyelő rendszert, amely parkolóhelyről való kitolatáskor segíthet a balesetek megelőzésében.